Köszönet

2025.01.18. 17:00

Újévköszöntő értékeléssel

Az uzsai művelődési házban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Táborosi László polgármester köszöntötte a településért dolgozókat. Az újévköszöntőn a szónokok megköszönték a jelenlevők munkáját.

Táborosi László az újévköszöntőn elmondta, hogy ilyen alkalmakkor leülnek egy asztalhoz azokkal a személyekkel, akik nagy befolyással bírnak Uzsa fejlődésére akár dolgozóként, akár adófizetőként.

Az újévköszöntőn a szónokok megköszönték a jelenlevők munkáját.
Az uzsai művelődési házban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Táborosi László polgármester köszöntötte a településért dolgozókat. Az újévköszöntőn a szónokok megköszönték a jelenlevők munkáját.  
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Újévköszöntő: sikeresebb esztendőben bíznak, mint a tavalyi volt

– A fejlődés nyomon követhető a községben és az önök hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ehhez szükség volt a befizetett adókra, az elnyert pályázati támogatásokra, a feladatok ellátására. Pályázati szakemberek, jegyzőségi és önkormányzati dolgozók közös munkájára. Köszönöm mindannyiuk segítségét a község lakói nevében – mondta a polgármester, aki szólt az elmúlt év sikereiről, eredményeiről is. Hangsúlyozta, hogy a község fejlődése öt éve töretlen, a pályázati sikerek és a befizetett adók jelentősen megnövelték a település értékét, és élhetőbbé tették a községet a helyi lakosok számára.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter újév köszöntőjében  arról beszélt, hogy kevés település van, ahol olyan kézzelfoghatók az eredmények, mint Uzsán.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy kevés település van, ahol olyan kézzelfoghatók az eredmények, mint Uzsán. 
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy kevés település van, ahol olyan kézzelfoghatók az eredmények, mint Uzsán. – A jó pályázati lehetőségek és azok megfelelő kihasználása révén fejlődik a község. A támogatás azonban önmagában nem elég, ha azt nem használja ki jól a település. Amikor Uzsára megérkezik az ember, láthatja az autóból is a kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy fejlődik a falu. Legyen szó akár a közösségi térről, akár a művelődési házról, játszótérről, szabadtéri kondiparkról vagy a konditeremről. Ezek mind olyan létesítmények, amelyek a közösséget szolgálják. Ide tartozik még, hogy kifelé is kinyílt Uzsa, hiszen a művészeti táborok rendkívül hangulatos helyszíneként lassan országosan ismert településsé válik – mondta a miniszter és gratulált a polgármesternek, aki nélkül, véleménye szerint, mindez nem valósulhatott volna meg. Elismeréssel szólt a képviselő-testületi tagok munkájáról és arról, hogy a polgármester teljesítményét visszaigazolta a közösség a választáson. Továbbá reményét fejezte ki, hogy idén mindenki egy boldogabb évet zár, mint tavaly. Az újévköszöntő ebéddel, beszélgetéssel folytatódott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában