2025.02.06. 19:58
A Viszkis rabló megjárta a veszprémi Várbörtönt (fotók)
Ambrus Attila 1993 és 1999 között 30 bankot, postát, takarékszövetkezetet rabolt ki. Tizenhárom évet ült börtönben, közben szakmát tanult és diplomát szerzett, életéről könyvek és film is született. Ambrus Attila, a Viszkis néven hírhedtté vált rabló a Veszprémi Várbörtön Látogatóközpont vendége volt.
„Remélem, hogy mindenki megtalálja majd a kijáratot” - így nyitott Ambrus Attila a zsúfolásig megtelt Várbörtön Látogatóközpontban. A Viszkis sohasem volt a veszprémi börtönben, és el is magyarázta, miért.

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
– Az ország talán legszigorúbb fegyintézetében, Sátoraljaújhelyen ültem 13 évet. Amikor 1999-ben megszöktem a Gyorskocsi utcából, akkor megkaptam a kor legszigorúbb zárkáját, aminek azóta én voltam az utolsó lakója. Ezt Magda Marinkónak építették, az idősebbek tudják, kiről van szó. Ha látták A bárányok hallgatnak című filmet Anthony Hopkinsszal, akkor sejthetik milyen volt ez a zárka. Egy golyóálló terrárium. Három ajtón keresztül néznek, csövön kapod a levegőt, az ablak le van sötétítve, nem látsz ki. Annyi szerencsém volt, hogy már reggel 9-kor tudtam, mi lesz az ebéd, mert a konyhán keresztül jött a cső, amellyel kaptam a levegőt – mesélte Ambrus Attila. Szerinte ilyen jellegű várbörtön, mint a veszprémi, a kufsteini volt, ami az Osztrák-Magyar Monarchia idején az egyik legszigorúbb fegyintézetnek számított, ott őrizték Rózsa Sándort is.
Ambrus Attila muzulmán étrendje
Egy másik cellaajtónál elidőzve elmesélte, hogy a börtönben az alap étkezést kapta a legtöbb ember. De például a cukorbetegek más ételt kaptak, míg a fizikai munkát végzőknek nagyobb fejadag járt.
– Az újhelyi börtönben szerencsém volt, mert összehaverkodtam az ottani doktornővel, és kiírt muzulmán étrendre. Tojásrántottát kaptam reggelire, marhahúst ehetettem, és ezáltal hét év után csődbe vittem a börtön költségvetését. A börtönparancsnok kérdezte, hogy tényleg muzulmán vagyok-e. Mondtam, hogy nincs imaszőnyegem, de kérek, ezen ne múljon – jegyezte meg a Viszkis.
Sátoraljaújhelyen reggel 4-kor volt az ébresztő, negyed ötkor hozták a reggelit, majd a rabok elvégezték a zárkatakarítást. Reggel ötkor séta volt, és ha esett, ha fújt, mindenki lement az udvarra, aztán reggel hattól mentek dolgozni az elítéltek.
– Minden egyes nap erről szólt. A börtönbüntetés legnehezebb részei az ünnepek, mert ilyenkor mindenki össze van zárva – mondta a Viszkis.

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
Egy másik zárka előtt Ambrus Attila a börtönhierarchia részleteibe avatta be a hallgatóságot.
– A régi világban a mackósok voltak a csúcson, míg a legalján a gyerekgyilkosok, illetve a pedofilok – árulta el, majd hozzátette, hogy a rendvédelmi szervek képviselőit sem szeretik bent.
Szóba került a halálbüntetés is. Erről így beszélt Ambrus Attila:
– Mondok egy egyszerű példát, hogy miért nem jó a halálbüntetés. A móri ügyet nagyon sokan ismerik Magyarországon. Több éven keresztül együtt ültem Kaiser Edével, akit úgy ítéltek életfogytiglanra a móri mészárlásért, hogy ahhoz semmi köze sem volt. Volt másik négy bűncselekménye, amit elkövetett, de Mórhoz nem volt köze. Amennyiben Magyarországon lett volna halálbüntetés, ezt az embert kivégzik.
A bakonyi betyárok is terítékre kerültek. Ambrus Attila szerint minden kultúrának van egy Robin Hoodja. Anno Magyarországon ezek a betyárok voltak, akik pásztoremberekként úgy gondolták, hogy igazságot szolgáltatnak az elvett legelők miatt. Nála is voltak hasonló felhangok, de vajon ő maga mit gondol erről?
"Megosztó ember vagyok"
– Megosztó ember vagyok, van, aki kedvel, van, aki utál, de kétségkívül egyfajta "szelep" voltam a társadalomban. Az volt a szerencsém, ha mondhatom így, hogy nem tapadt vér a kezemhez, illetve leültem a büntetésemet, tanultam, képeztem magam. Mindig el szoktam mondani, hogy nincs nyugdíjas bankrabló – fogalmazott a Viszkis.
Ambrus Attila a Várbörtönben
Fotók: Fülöp Ildikó/NaplóA kiállítás másik fele a test büntetéséről szól. Ezzel kapcsolatban is volt mondandója Ambrus Attilának.
– Sokáig, hét évig voltam magánzárkában. Azalatt rendet csináltam magamban – mondta Ambrus Attila. Hozzátette, nagyon kevesen tudják, de jelen pillanatban Magyarországon a büntetőpolitika a második legszigorúbb Európában. Egyedül Fehéroroszországé a szigorúbb büntetőpolitika, ott ugyanis van kivégzés.
Tizenhárom év után láthatta ismét a csillagos égboltot
– Ha valakivel összebalhézok az utcán, és nagyobbat ütök a kelleténél, amiből nyolc napon túl gyógyuló sérülés lesz, akkor a három csapás értelmében automatikusan életfogytiglant kapok. Tehát a három csapás értelmében a bírónak nincs mérlegelési jogköre abban az esetben, ha visszaesővé válok – jegyezte meg Ambrus Attila.
A Viszkis rabló 2012. január 30-án hajnalban hagyhatta el az újhelyi börtönt, és tizenhárom év után láthatta ismét a csillagos égboltot. Azt mondta, annyira zavarban volt akkor, hogy úgy köszönt el: „Viszontlátásra!”