2025.02.09. 12:00
Az idő mítoszának nyomában
A rá jellemző rendhagyó módon, vetítéssel és zenével mutatta be Niomé III. című trilógiájának harmadik részét, Az idő mítosza című könyvét Kilián László író a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.
Ez egy háromkötetes trilógia, az első a fa, a második a vas, a harmadik az idő mítosza. Arra a kérdésre, hogy ki is valójában a címadó Niomé, a zárókötetben kaphatunk választ – mondta el a könyvtárban összegyűltek előtt a szerző, a Művészetek Háza Veszprém irodalmi programigazgatója.

Fotó: Szabó Péter Dániel
Az idő mítoszában komoly szerepe van a nyelvnek, az író a régies szavakat, kifejezéseket használja. A könyv másik különlegessége a zene, Kilián László minden fejezetben és alfejezetben egy-egy zenéről ír. Az foglalkoztatja őt, hogyan tehető irodalommá a zene. Kilián László hangsúlyozta, a kortárs irodalom nem a történetről szól, ő nem történetet ír. Az az idő és a zene kapcsolatát járja körül. Elmondta, mindegyik kötet bemutatójára különleges módon készült. Az első alkalommal egy köpönyegben, álarcban jelent meg, a második kötet bemutatóján rigónak öltözött. Rendhagyó volt a mostani program is. A vetítésen részleteket hallhatott és láthatott a közönség az új kötet hét fejezetéből. Az érdeklődőkhöz így vitt közelebb egy világot, a szerző zenélt, énekelt.