Nagyszabású tervek

2025.02.11. 13:24

Csónakkikötő-építést és óvodafejlesztést is tervez a Balaton-parti település (képgaléria)

Szanyi Szilviának, Balatonfűzfő polgármesterének rengeteg olyan terv és fejlesztési ötlet van a tarsolyában, amivel élhetőbbé, szebbé és komfortosabbá tennék a települést az itt élők és a turisták számára. Balatonfűzfő 2025-ös tervei között szerepel például kerékpárút-építés, óvodafejlesztés és csónakkikötő-bővítés.

Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő polgármestere szerkesztőségünknek mesélt a 2024-es év eredményeiről, valamint arról a rengeteg ötletről és fejlesztésről, melyek 2025-ben elkezdődnek.

Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő polgármestere
Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő polgármestere
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Szanyi Szilvia kiemelte, városuk sok érdekességet tartogat. Balatonfűzfőn 15 évvel ezelőtt létrejött egy turisztikai egyesület, a TDM Egyesület. Ennek köszönhetően a Fövenyfürdő teljesen megújult, lett egy parti sétányuk, mely egyediségével tűnik ki. Ennek egyik kiemelt része a stég, ismertebb nevén a Kilövő, melynek érdekes háttértörténete van. A rendszerváltásig a városban gyártották a Budapest augusztus 20-i ünnepére szánt tűzijátékokat. A fűzfőiek ilyenkor egész nyáron tűzijátékot néztek, mivel ott próbálták ki a pirotechnikai eszközöket. A Nitrokémiai Zrt. területén van egy föld alatti erőmű, amit még az 1928-ban építettek. 1922-be telepítették ide a hadianyagüzemet, azért, hogy az ellenséges repülők ne vegyék észre. 

A 2025-ös év fejlesztései Balatonfűzfőn

Tavaly megterveztetett a város egy csónakkikötőt Tobrukban, ahol legalább 200 helyet szeretnének kialakítani. A polgármester úgy látja, a csónakos társadalom kezd kiszorulni a Balaton területéről. Már van egy kikötőjük, amelyben kb. 100 csónak található, és ehhez szeretnének több helyet hozzáépíteni. Szeretnék fejleszteni a gyártelepi óvodát, teljes átalakításon gondolkodnak. Szanyi Szilvia megjegyezte, utakat is szeretnének felújítani. Az elmúlt 4-5 évben már több mint 20 utat újítottak fel, és a jövőben is szeretnék ezt folytatni. A gyártelepen egy óriási fejlesztésbe kezdenek, ami a vízhálózat teljes felújítását jelenti. Emellett a város Tobruki része és az újonnan épült Lidl között szeretnének kialakítani egy kerékpárutat.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A Művelődési ház elavult épületében többek között a villamos technikákat, a színpadtechnikát és a hangosítást is fejlesztenék. Szeretnének létrehozni egy ifjúsági klubot, mivel Szanyi Szilvia úgy látja, az ifjúsági közösségek nincsenek menedzselve és a legnagyobb probléma, hogy szakember sincsen erre. A mostani fiatalok nem is tudják, hogyan kellene közösségben szórakozniuk, ami a covid-járvány után csak még rosszabb lett. A polgármester szerint ez elmagányosodáshoz, stresszhez és ahhoz vezet, hogy a kamaszok nem lesznek képesek kommunikálni és kapcsolatokat teremteni. Egyedül a sport területén maradtak meg ezek a közösségi motivációk. Balatonfűzfő polgármestere valószínűnek tartja, hogy erre az okra vezethető vissza az is, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Tapasztalatai szerint azon a településen, ahol fiatalkorában az ember jól érzi magát, ahhoz pozitív emlékeket fog kötni, ahhoz ragaszkodni fog. Pozitív emlékeket pedig nagyrészt általános és középiskolában lehet gyűjteni.

Balatonfűzfő 2024-es éve 

Megtudtuk: a lakosságszám az elmúlt öt évet tekintve folyamatosan nőtt, azonban a tavalyi évben kb. negyven fővel csökkent Balatonfűzfőn. Ezt az arányt nagyban meghatározza, hogy a városban van egy idősotthon is. A 70-es években sok fiatal érkezett a városba, akik ma már mind 85 év fölöttiek. Közel 2000 fő 70 év fölötti lakos él a településen. 

A tavalyi évben több hagyományos rendezvény is megtartottak a településen, melyek főként a helyi civil szervezetekhez köthetőek. Három kiemelkedő rendezvényük van, a Balatonfűzfői Veterán Jármű Találkozó, a Gombócfesztivál és a Borzongás Fesztivál, ezek a civilek nélkül nem valósulhatnának meg. Több sporteseményük is van, például a Balatonman. 

Tavaly három új civil szervezet jött létre, mindegyik sporttal kapcsolatos. Az egyiknek, a Csocsó Sportegyesületnek nemrég volt egy országos versenye és az elnökség egyik tagja kapta az első helyezettnek járó kupát. A másik szervezet, a Tobruk Darts Club hamarosan szintén sportversenyt rendezne. A harmadik sportközösség pedig a Fűzfői Öböl Futó Egyesület.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Jelenleg is zajló felújítások Balatonfűzfőn:

  • Jelenleg felújítás alatt van a tobruki óvoda, illetve a Balaton körúton, a Lila Ház Festékbolt melletti területen is most újítanak fel egy ingatlant, amelyből fogorvosi rendelő lesz. 
  • A Polgármesteri Hivatal épületén belül is több újítást elvégeznének. Jelenleg a falakat festik, de ezen kívül tervezik az ingatlan gépészeti felújítását. 
  • Nemrég adtak át a Fűzfőfürdői Közösségi és Rendezvénytérben egy oldalsó teraszrészt és a közösségi kemencét, melynél akár baráti társaságok is összejöhetnek egy hangulatos kemencés sütésre. 
  • A Balaton Csillagvizsgálóban egy újfajta turisztikai attrakció található, mely során egy körasztalon és a falakon megelevenedik a világűr. A többdimenziós előadás során marslakók mesélik el a világűr történetét. Amitől még egyedi a hely, hogy éjszakai távcsöves előadásokat tartanak hivatásos csillagászok. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában