Generációkat tanított Timár Lajos a katedráról és a parketten is

Kaptam egy szórólapot, többek között egy idézet szerepel rajta Kovács Gábor Reneszánsz táncok című cikkéből. „Két lehetőségünk van. Vagy csatlakozunk mi is a nagy tömeghez (…). A másik út, hogy megpróbálunk a nagy hajsza közepette is kultúrlénynek maradni (…). Csodálatos világ a kultúráé. Mese, amit saját magunk élünk át. Manapság kinek van erre ideje, kedve, energiája? Bárkinek, akinek igénye van rá. Aki felfedezi, hogy nem ő maga és a saját vélt vagy valós problémái mozgatják a világot. Aki még nem felejtett el játszani. Aki még tud tiszta szívből örülni valaminek. Akinek még van a tarsolyában belülről jövő, őszinte mosoly. Aki még örül, ha örömet szerezhet.” 

Aki a szórólapra ezt az idézetet választotta, Timár Lajos tanár úr. Őt az Agórában már Lajos bának hívják nagy tisztelettel, hiszen a múlt évben töltötte be a nyolcadik ikszet, ám nyugdíjba vonulása óta változatlan energiával heti három napot szán arra, hogy óvodás, egyetemista és nyugdíjas csoportoknak tánctanítással szerezzen örömet. Ezek a népek tánca foglalkozások, amiken össze sem lehet számolni, hányan vettek már részt ennyi év alatt. Egy ideje én is kíváncsi voltam a tanár úrra, akivel az Agórában beszélgettünk az egyik táncóra előtt. 
Kezembe nyomta a szórólapot, majd annak ellenére, hogy váratlanul érte a kérésem, azonnal humoros, kerek összefoglalóban beszélt az életéről. – Mindig azt tehettem, amit szerettem. Volt ugyan egy kompromisszum: mivel középiskolás korom előtt egy hónappal meghalt az édesapám, nem utazhattam más városba továbbtanulni, ezért a Lovassy-gimnázium után a Veszprémi Egyetem hallgatója lettem, vegyészmérnöki kilátással. Tévedés volt ez a választás, de túléltem, sőt jó irányt is vett a szakmai életem. A MÁFKI-ban, ahol dolgoztam, lehetőség nyílt informatikai területen dolgozni. Beleszerettem az új témába, ami itthon még igencsak gyerekcipőben járt. Könyvekből, autodidakta módon sajátítottam el azokat az informatikai tárgyakat, amiket később magam is oktattam az egyetemen. Máig tart rajongásom az informatika iránt, de a nyelveket is szeretem. Ez utóbbi tényből két olyan újabb szenvedélyt találtam magamban, amik máig tartanak. Például 76 éves koromban hobbiból egy alkalmas programmal mai orosz, német filmeket kezdtem el feliratozni. Már 60 ilyen film van mögöttem. 
A másik: mindig szerettem táncolni, tanítani is, meg természetesen táncot tanítani is. Németországban egy évig voltam ösztöndíjasként. Német barátom elvitt egy klubba, ott ismertem meg a népek tánca műfajt. 27 évvel később a Veszprémi Egyetemen egy hasonló klubot hoztam létre. Találtam egy német forrást a zenei anyag és a hozzá tartozó táncleírásokra. Ezeket megvettem, majd megtanultam, hogy autentikus tánctanár lehessek. 
A Pannon Egyetem Közművelődési Titkársága és Hallgatói Önkormányzata öntevékeny csoportjaként a tanár úr vezetésével 1997 szeptembere óta (ő akkor volt 52 éves), heti egy alkalommal az egyetem E kamaratermében működik a Jó Hangulat Klub. Táncestjeiken bárki részt vehet, a különböző nemzetek táncait megtanulva, élvezettel táncolva lehet barátokat szerezni. 
Szentkirályszabadján az óvodai táncfélóráknak örülnek a gyerekek, Balatonalmádiban szerdánként táncklubban rophatják a helyiek és a vendégek. Az Agórában 2017 májusa óta zajlanak a nyugdíjas táncklub rendezvényei. A Bónusz Nyugdíjas Klub vezetője, Bodnárné Zsóka annyira meg volt elégedve az eredménnyel, hogy versenyző csoportokat is szervezett. Zsóka maga a példa rá, hogy mire is jó a tánc: akármilyen betegség kopogtatna nála, ha felhangzik a zene, muszáj táncolni. Mert a tánc jókedv baráti közösségben. Annak pedig, aki minden említett rendezvény szíve-lelke, korunk fehér hollójaként, mindenféle honorárium nélkül is örömet okoz. A többieknek lehet ezért eléggé hálásnak lenni?