Meggyőző fölény

2025.02.10. 13:22

Új polgármestert választottak Dákán

Ugyan még nem jogerősen, de új vezetője lett a Veszprém vármegyei Dáka településnek. Az időközi polgármester-választást Nagy Dávid nyerte, aki a szavazatok 65,87 százalékát szerezte meg.

A Pápa melletti településen azért kellett voksolást kiírni, mert a község tavaly júniusban megválasztott vezetője, Varga Mónika november 13-án lemondott. Az időközi polgármester-választáson két független jelölt indult: Nagy Dávid és Pap László. 

Időközi polgármester-választás: Dáka választott
Az időközi polgármester-választást Nagy Dávid fölényesen nyerte
Fotó: Nagy Dávid

Az időközi polgármester-választás nem hozott szoros eredményt

A közel 350 választópolgár a település egyetlen szavazókörében adhatta le szavazatát reggel hattól este hét óráig. A választásra jogosultak közül 209-en éltek szavazati jogukkal, Nagy Dávid 137 vokssal, a szavazatok 65,87 százalékával lett a település első embere, ellenfele 71 szavazatot (34,13%) kapott. Megkeresésünkre a megválasztott polgármester elmondta, nem volt számára ismeretlen a feladat, hiszen a korábbi településvezető lemondása után az elmúlt hónapokban képviselőként ő intézte a község ügyes-bajos dolgait.

A választásra jogosultak közül 209-en éltek szavazati jogukkal
Fotó: hirtv.hu

– Pápadereskén hét évig voltam falugondnok, két cikluson keresztül pedig képviselő, a 2024-es önkormányzati választáson pedig bekerültem a dákai képviselő-testületbe – idézte fel a győztes jelölt. – A korábbi polgármester és alpolgármester lemondása után engem kértek fel a falu dolgainak intézésére, és a mostani polgármesterjelöltséget is azért vállaltam, mert a település lakosságától pozitív visszajelzéseket kaptam személyemet illetően, ebben a végeredmény egyébként meg is erősített. Fontos számomra a közösségépítés, nemcsak Dákán belül, hanem a környező településekkel – Nyárád, Pápasalamon, Pápadereske – is szeretnék szoros kapcsolatot kialakítani. Rövid- és hosszú távú terveim is vannak, egyelőre szeretnénk a közeljövőben a temető kerítését és az ételosztó helyiségünket felújítani – árulta el Nagy Dávid.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában