Új lendület

2025.02.06. 15:00

Heizer Zoltánné a fejlődésért és a közösségépítésért indul a választáson

Március másodikára időközi önkormányzati képviselő-választást írtak ki Pápa 3. egyéni választókörzetére, miután Grőber Attila polgármester, a körzet megválasztott képviselője visszaadta egyéni mandátumát. A Fidesz-KDNP-frakció az időközi választásra Heizer Zoltánnét, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola igazgatóját jelölte, aki sokat szeretne tenni a városrész környezetéért, a lakóközösségért.

– Mindig is nyitott voltam az új feladatokra, kihívásokra. Ezt is egy ilyennek tekintem. Ezen felül úgy gondolom, hogy egy adott városrész képviseletét csak olyan személy tudja megfelelően ellátni, aki ott éli mindennapjait: ismeri a nehézségeket, a sikereket, egy hullámhosszon van az ott élőkkel, hiszen ő is ott él – válaszolta Heizer Zoltánné arra a kérdésre, hogy miért vállalta a jelöltséget. Kovács Zoltán, a város országgyűlési képviselője közölte: az időközi választáson a Fidesz-frakció a 34 éve a körzetben lakó iskolaigazgatót indítja azzal a Kerti Györgyivel szemben, aki nem ebben a városrészben él.

Időközi választás: Heizer Zoltánné a Fidesz jelöltje
Az időközi választáson Kovács Zoltán Heizer Zoltánnét támogatja
Fotó: Kovács Zoltán/Facebook

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő keresett meg, elgondolkodtam, de aztán igent mondtam. Egy önkormányzati képviselőség számomra meglehetősen hasonló az iskolaigazgatáshoz, hiszen itt is érdekeket kell képviselni, csak nem egy intézményét, hanem egy egész városrészét – nyilatkozta a fideszes jelölt a papairanytu.hu-nak.

Heizer Zoltánné úgy látja, néhány éve mintha megállt volna a fejlődés a településrészen.

– A lakótelepek lakói számára azzal vihetjük közelebb a természetet, ha a közös területeken olyan tereket alakítunk ki, ahová szívesen jönnek le a lakásokból: modern játszótér a kisgyermekes családoknak, pihenésre alkalmas padok, asztalok az árnyas fák alatt. Fontos lenne a városrész minden pontján a járófelületek korszerűsítése, az útburkolatok megújítása, a felújítások folytatása. A Fáy-lakótelepen és a Huszáron úgy látom, hogy az egyre több autó megjelenése jelent problémát: kevés az elhelyezésükre rendelkezésre álló szabad felület és a garázs is. Mindkét lakótelepnek van olyan része, ahol egy kis összefogással lehet garázsokat építeni – mondta Heizer Zoltánné.

Heizer Zoltánné 34 éve él a választókörzetben
Fotó: papairanytu.hu

Az időközi választást március 2-án tartják

– Az infrastruktúrán túl azonban még fontosabb, hogy újra kisebb-nagyobb közösségként, közösségekként értelmezhessék magukat az itt élők, szervezett vagy akár spontán helyi programokon, rendezvényeken keresztül. Ebben pedagógusként is sokat tudnék segíteni – jegyezte meg Heizer Zoltánné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában