2025.02.17. 14:00
István király a Bakony lábánál – Rendkívüli régészeti felfedezés igazolhatja legendáját
Első királyunkról ezeréves emléket őriz a szájról szájra terjedő néphagyomány, ám most közelebb került ahhoz a tudomány, hogy ezt igazolja. Valóban a Bakony lábánál lévő kápolnához járhatott imádkozni Szent István király és fia, Imre herceg. Ráadásul a friss és különleges felfedezés az atommagkutató laborvizsgálatának köszönhető.
Az Országos Kéktúra útvonala és a Mária-zarándoklatok is összekötik a Veszprém vármegyében található magas-bakonyi településeket, lakóikat a szomszédos vármegye szent helyével, a Bakony lábánál elterülő kisvárossal, Bodajkkal. Szent István király és Imre herceg pedig számos szállal kötődik Bakonybélhez is. S most a király kortársának elhantolt maradványát találták meg Bodajk kálváriáján, pontosabban a közelmúltban régészeti feltárás során előkerült csontokból származó minta alapján most sikerült a csontváz korát meghatározni.

Forrás: SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály
A Szent István Király Múzeum finanszírozásával lehetőség nyílt néhány régészet, ásatás során előkerült emberi maradvány mintájának radiokarbonos kormeghatározására a debreceni Atommagkutató Intézet Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumában – számolt be róla a székesfehérvári intézmény. Az eredmény pedig az István királyhoz kapcsolódó bodajki néphagyományt támaszthatja alá.
A legenda szerint ugyanis szent királyunk kápolnát alapított Bodajkon, ahová Imre herceggel csónakkal járt ki imádkozni, s ez a plébániatemplom a kálvárián lehetett.
Wilibald kapucínus atya egyébként a 17. század végén jegyezte le ezt a nép körében szájról szájra terjedő vélekedést, amit régi emlékek alapozhattak meg.

Forrás: SZIKM Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos Osztály
István király nyomában a Bakony lábánál
A laboratóriumban kerülő minták közé Szücsi Frigyes régész a bodajki kálvárián 2022-ben végzett mentőfeltárásból származó embertani leletet válogatta be. A kálvárián egy beruházás földmunkái közben váratlanul kerültek elő emberi csontvázak. A régészet szerint a leletek templom körüli középkori temető képét mutatják.
Az eredmény szerint a vizsgált személy 95,4 százalékos valószínűséggel 994 és 1028 között hunyt el, tehát Szent István király kortársaként élt.
A kormeghatározásból eredő friss felfedezés további tudományos vizsgálatokat tesz szükségessé.
A régészeti felfedezés főbb lépései
- Ezer éves néphagyomány szerint István és Imre bodajki kápolnába járt csónakkal imádkozni.
- A település kálváriáján pár éve emberi maradványok kerültek elő.
- Az emberi csontból vett minta alapján sikerült annak korát meghatározni.
- A kormeghatározás eredménye szerint István korában élt embert temettek itt el.
- Érdemes tovább keresni, kutatni a temető, a kápolna nyomait.