Kamuüzenetek

2025.03.29. 11:30

Itt az anyukázós csalás, durvább, mint az unokázós, több százmilliót nyúlhattak le vele

Szia anya, új számom van, a régi telefonom elromlott. Így a számláimat sem tudom kifizetni. Utalnál helyettem? – ilyen SMS-üzenetnek ugrott be olvasónk. Csaknem lenyúlták a pénzét a csalás keretében, de szerencsére időben értesítette a bankját és a rendőrséget. Mutatjuk a konkrét kamuüzenetet.

Az unokázós csalók módszerétől némileg eltér a mostani, amivel sok embert kerestek meg az utóbbi időben telefonon Veszprém vármegyében is. Nem is adathalászatról van szó. A csalás lényege, hogy úgy kap kamuüzenetet a szülő, hogy a csaló a gyerekének adja ki magát. Írásban könnyű ezt megtenni. Úgy hitegetni az édesanyát, mintha a gyereke lenne, és az elromlott mobilja miatt segítséget kér. 

Csalás lehet az is, ha látszólag a gyereke keresi meg telefonüzenetben az édesanyját.
Csalás lehet az is, ha látszólag a gyereke keresi meg telefonüzenetben az édesanyját.
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Több tízezer forintot kellene elutalni, mert szegény gyereknek elromlott a telefonja, az új készüléken meg a mikrofon nem működik, így nem tudnak élőszóban beszélni. Persze, mert akkor a csaló rögtön lebukna, kiderülne, hogy ő nem is a gyereke a kiszemelt áldozatának.

Később az áldozat hitegette a csalót

Olvasónk lánya ráadásul nem tudta felvenni a telefonját, amikor az anya megpróbálta hívni, így elhitte, amit a csaló írt üzeneteiben. Aztán mikor később visszahívta a lánya, rögtön leesett neki, hogy lenyúlták a pénzét, ráadásul azt maga utalta el. Bár nagyon szégyellte magát és nagyon szomorú volt, időben kapcsolt és a bankjától kért segítséget. Aztán pedig folytatta az üzenetváltást a csalóval, mintha továbbra is bevette volna a kamuszövegét, addig húzta az időt, amíg be nem ment a rendőrségre. Ezt ügyesen tette.

Fogjon gyanút, ha az elromlott mobilja miatt állítólag bajba került gyerekének az új telefonján nem jó a mikrofon. Persze, így nem hallhatja a hangját, tehát nem is biztos, hogy vele vált üzenetet.
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Csalás a legaljasabb fajtából

Lottóötössel felér ez a módszer, eddig olyan jól működött – legalábbis úgy tűnik. Amikor olvasónk a rendőrségen bejelentette a csalást, kiderült, hogy már figyelték a csaló telefonszámát és a számlaszámát, mert azon pár nap alatt több millió forint jelent meg átutalások formájában.

A védekezés módjai

  • Semmiképp se utaljon addig pénzt, amíg nem győződött meg róla, hogy valóban a gyereke kért öntől segítséget. Hívja fel az eredeti számán, ha nem veszi fel rögtön, próbálkozzon később újra. 
  • Megteheti azt is, hogy ellenőrzi a számot, amiről a gyanús üzenetet kapta. Ha rákeres a neten, gyorsan kiderülhet, hogy már másokat is kerestek róla csalók, és ezt a tapasztalatot megosztották az interneten.
Még fizetési igazolást is kért a pimaszságban felülmúlhatatlan csaló az átvert édesanyától.
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Az apukázós változat

Persze a csalók próbálkoznak férfiaknál is ugyanezzel a trükkel. „Helló apukám!" – írták egy olvasónknak, akit ez annyira felháborított, mivel nem így szokták szólítani a gyerekei, hogy nem utalt pénz helyettük. Azaz nem tudtak kicsalni tőle több százezer forintot.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában