2025.03.13. 20:11
Gazdasági évnyitó: A tudatos tervezés és az együttműködés a siker kulcsa
Ünnepélyes keretek között tartotta meg a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a szokásos gazdasági évnyitóját. Az eseményen számos elismert szakember, politikai és gazdasági vezető osztotta meg gondolatait a vármegye és az ország előtt álló kihívásokról, valamint lehetőségekről.

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
A rendezvényt Simon Attila, a kamara elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek, aki beszédében hangsúlyozta: "Európa folyamatosan veszít versenyképességéből, és ez kihívást jelent Magyarország számára is. Az előttünk álló években elengedhetetlen az együttműködés, hogy a közös stratégiák mentén megerősítsük gazdaságunkat."

Fotó: Fülöp Ildikó
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország gazdasága rendkívül nyitott, hiszen exportjának 80 százaléka az európai piacra irányul. Éppen ezért az uniós gazdasági stagnálás közvetlen hatással van a magyar vállalkozásokra is. Az ország előtt álló legfontosabb feladatok között említette a beruházások ösztönzését, az energiaárak kezelését és az innováció elősegítését.
A gazdasági évadnyitó Simon Attila elemzésével folytatódott, majd Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország képviselője tartott előadást a magyar gazdaság helyzetéről és kihívásairól.

Fotó: Fülöp Ildikó