2025.03.16. 09:57
65 éves lenne Kaszás Attila: a színész, akinek még maradnia kellett volna
Bár már 18 éve nincs közöttünk, Kaszás Attila hangja és alakítása máig él a televízióban, filmekben, színházakban és az emlékezetünkben. A Jászai Mari-díjas színész ma lenne 65 éves.
Kaszás Attila a Felvidéken, Vágsellyén született, gyermekkorát Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei tanítottak. Tehetségére hamar felfigyeltek, már a középiskolás évei alatt kitűnt versmondásával. Egy ilyen versenyen Dél-Komáromban első helyezést ért el, és ezzel mintha sorsa is eldőlt volna: a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol 1983-ban végzett.

Fotó: Youtube/Vígszínház
Kaszás Attila-díj
Pályája gyorsan ívelt felfelé. Színházi és filmszerepei mellett szinkronszínészként is emlékezeteset alkotott, énekesként pedig olyan dalok fűződnek a nevéhez, amelyeket a mai napig szívesen választanak előadók. Az egyik legismertebb ezek közül a Fényév távolság, amelynek első sora fájdalmasan igaz:
Nekem semmi kedvem elhajózni erről a világról…
Mégis el kellett mennie. 2007. március 19-én, a Nemzeti Színházban a Tizenkét dühös ember című darab előadása előtt váratlanul összeesett. Az orvosok agyvérzést diagnosztizáltak, néhány nappal később, mindössze 47 évesen, örökre elcsendesedett.
Emléke azonban él. Észak-Komáromban, a Jókai Színház előtt szobrot állítottak tiszteletére, és nevét díj is őrzi: a Kaszás Attila-díjat 2008-ban alapították, hogy olyan színművészeket ismerjenek el vele, akik nemcsak tehetségükkel, hanem emberségükkel is példát mutatnak – ahogyan ő is tette.
Bár rövid volt az út, amit bejárt, a nyom, amit hagyott, kitörölhetetlen. Kaszás Attila nemcsak a színpadokon, hanem a szívekben is tovább él, írja a kemma.hu.