2025.03.13. 19:00
Manókerti varázslat a Bakonyban– Kettőből lesz egy, de sokkal szebb (képgaléria)
Borzavár önkormányzata a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz keretében elnyert mintegy 230 millió forintos európai uniós támogatás révén valósít meg felújítást, korszerűsítést. Kettő csoportszoba helyett egy kap helyet a Manókert Óvoda épületében, de az korábbiaknál sokkal szebb, tágasabb, praktikusabb elrendezésű lesz.
A felújítási munkálatok haladásáról a helyszínen tájékozódott Kovács Zoltán országgyűlési képviselő. Az óvoda bejárása során elmondta, hogy amikor hazánk az Európai Unióba belépett, akkor átadta a piacait a tagállamoknak, cserébe a felzárkóztatási program keretében az elmaradt térségek támogatását ígérték. A baloldali képviselők Brüsszelben most ezeknek a pénzeknek a kifizetését blokkolják, és ez pont a kistelepüléseknek jelent nagy hátrányt, amelyek maguktól sosem tudnának olyan beruházásokat megvalósítani, mint például a borzavári óvoda átalakítása, hangsúlyozta a honatya. Emellett azt emelte ki, hogy az intézményben most olyan megoldásokat alakítanak ki, amelyek révén majd energiatakarékosan lehet működtetni. Megemlítette a korszerű hőszigetelést, a hőszivattyús és a napelemes rendszert.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
Skobrák Viktória borzavári polgármestertől megtudtuk, hogy jelenleg 21 óvodás jár a Manókertbe, és átmenetileg a rendelőben rendeztek be nekik helyiségeket. A kicsik még szüleiknél is jobban várják, hogy megint a szokásos, ám újjávarázsolt helyüket vehessék birtokba, tolmácsolta izgalmukat a faluvezető. A helyszínen mutatta meg, hogy hol lesz a tornaszoba, az átadóhelyiség a kézmosóval, ahova a szülők a gyerekekkel együtt megérkezhetnek. A mosdók barna és kék színei kellemes hangulatot teremtenek, a csoportszoba igazán tágas és világos lesz, teraszra nyílik majd. A tetőt is újjáépítették.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
Óvoda a Bakonyban, Manókert a kicsiknek
Borzavár különleges elhelyezkedésű falu a Bakonyban. Óvodája a nyolcvanas években épült, két épületből áll. Az egyikben két csoportszobát alakítottak ki, a másikban a főzőkonyha működött. Aztán a gyermeklétszám csökkenése miatt elég lett egy csoportszoba a mintegy nyolcszáz lelkes településen élőknek, ám annak nem volt megfelelő a kialakítása. Most a belső falakat a pályázati támogatás révén átrendezik és korszerűsítik, felújítják az egész épületet. A hozzá kapcsolódó másik résznek pedig új funkciót kereshet a település, az önkormányzat.
Tavaly augusztusban kezdődtek el a munkálatok, a terv szerint haladnak, már a nyílászárókat is kicserélték. Várhatóan májusra teljesen elkészül a felújítás. Elkezdik a bútorok, a használati eszközök, az udvari játékok beszerzését is, hogy a 2025-26-os nevelési szezon már egy korszerűen felszerelt óvodában kezdődhessen el.