2025.03.20. 07:30
Cigány nemzetiségi kávéház nyílhat a Balaton partján
Balatonfüreden háromtagú roma nemzetiségi önkormányzat alakult, amelynek célja a helyi cigány közösség támogatása és kulturális értékeik bemutatása – számolt be róla a Füred TV. A szervezet távlati tervei között szerepel egy cigány nemzetiségi kávéház létrehozása, ahol a roma gasztronómia, zene és történelem egyaránt helyet kapna.
A tavaly ősszel megalakult füredi roma nemzetiségi önkormányzat célja, hogy a helyi cigány közösség hangját erősebben hallassa és kulturális értékeiket a város szélesebb közönségével is megismertesse. A háromtagú testület vezetője Kalló Zoltán, aki személyes családi történetéből is merítve látja fontosnak a cigány kultúra és hagyományok ápolását.

Forrás: jegy.hu
„Társadalmilag úgy éreztük, hogy van annyi tudás bennünk, hogy a kultúrán keresztül tudjunk építkezni. Balatonfüred számunkra ideális helyszín ahhoz, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk” – mondta Kalló Zoltán.
Az önkormányzat jelenleg felmérést végez a helyi cigány családok körében, hogy pontos képet kapjanak a közösség igényeiről. A Füred TV riportjában elhangzott: a legutóbbi népszámlálás során 30-40 fő vallotta magát roma származásúnak a városban.
Roma Nemzetiségi kávéház – találkozási pont és kulturális központ
A testület egyik legambiciózusabb terve egy nemzetiségi kávéház létrehozása Balatonfüreden. A kávéház nem csupán vendéglátóhely lenne, hanem egy olyan kulturális központ, ahol a cigány gasztronómia, zene és történelem találkozhatna.
„Olyan helyet szeretnénk létrehozni, ahol az emberek le tudnak ülni beszélgetni, és megoszthatják egymással történelmi és kulturális tapasztalataikat. A roma kultúra több száz éve része Magyarországnak, és fontos, hogy a pozitív példákat mutassuk meg” – fejtette ki az elnök.
A közösségek együttműködésének fontossága
Bár a kávéház tervei még kezdeti fázisban vannak, az önkormányzat minisztériumi támogatásból és pályázati forrásokból igyekszik biztosítani az anyagi hátteret. A cél az, hogy a helyi közösség aktívan részt vehessen a programokban, és a város lakói is közelebbről megismerhessék a roma hagyományokat.
„Minél több ízt tudunk belekeverni, annál gazdagabb lesz a közös kultúránk” – mondta Kalló Zoltán, utalva ezzel nemcsak a cigány gasztronómiára, hanem a közösségek együttműködésének fontosságára is.
A füredi roma nemzetiségi önkormányzat hosszú távú terve, hogy a cigány közösség értékeit a város életébe is jobban beágyazza, miközben a diszkrimináció elleni küzdelmet is szem előtt tartja. Az első lépéseket már megtették – a következő nagy kihívás pedig a nemzetiségi kávéház megvalósítása lesz.
