Szenteltvíz és reptéri logika

Kulcsár Dávid atya esete jól mutatja, hogy a reptéri szabályok és a józan ész nem mindig találkoznak. Az utazók milliói számára jól ismert a kézipoggyászok tartalmára vonatkozó szigor: nem vihetsz fel nagyobb mennyiségű folyadékot, hacsak nem kiszerelt, felcímkézett és engedélyezett formában van. De vajon egy apró szenteltvíztartó tényleg akkora fenyegetés a Vatikánba menet?

A biztonsági szolgálat szemében valószínűleg igen. Nem az ő dolguk mérlegelni a vallási jelentőséget, ők egyszerű szabályokat követnek. De valahol mégis feszültség van ebben a helyzetben. Egy keresztény országban élünk, ahol a vallási hagyományokat tiszteletben kellene tartani – még a reptéren is. Nem egy palack ásványvízről vagy egy üveg parfümről volt szó, hanem egy tárgyról, amely sokak számára szent.

A Vatikánba nem vihette...

A történet végül sajátos csavarral zárult: az atya megitta a szenteltvizet. Nem lázadt, nem vitatkozott, nem próbálta megkerülni a rendszert. Egyszerűen alkalmazkodott – méghozzá a lehető legspirituálisabb módon. Ha már meg kellett válnia tőle, legalább magába fogadta.

A kérdés csak az: vajon valóban veszélyes lehetett az a néhány csepp víz, vagy a rendszer gépezetébe szorult egy csavar, ami elnyelte a rugalmasságot és az emberi megértést?