Epermama meg a lepkeunoka

Talán évtizedek óta van így, a bálon egész családok vesznek részt. Ha meg farsang, akkor sokan be is öltöznek, a zsűri külön állapítja meg a rangsort a gyermekeknél és a felnőtteknél. Ezért volt természetes, hogy a felvonulók menetét az epernek öltözött nagymama vezette aprócska unokájával, a kicsi lepkével. Volt Ariel, boszorkány, vadászpilóta, pókember, a felnőttek között Nofretete, viking harcos, Obelix és ki tudja még, mi minden. A gyerekek közül többen sokáig maradtak, a vonatos sort is egy kisfiú vezette. Senki sem prédikált, nem a szöveg, a példa hatott, ahogy egyébként az élet más területein is így van. Az ott táncoló felnőttek gyermekkoruktól azt szokták meg, hogy a ránk szabott munkát nekünk kell elvégezni, ezen kívül pedig segíteni annak, akinek tudunk, így, ha jön a baj, mi sem maradunk magunkra. Ha meg a jókedv van soron, akkor is együtt mulat a család, a családok baráti közössége. Hiszem, hogy aki kicsi korától ilyen példát lát, nem csak elfogadó, pláne nem követelőző tini, majd felnőtt lesz, aki mindenben mástól várja a megoldást, hanem természetesen együttműködő, segítőkész embertárs, házastárs, apa, anya.