Kegyelet

2025.04.22. 20:00

Bakonyi zarándokok a Vatikánban: „Köszönjük, hogy pont itt lehetünk!" (galéria)

„Köszönjük, hogy pont itt lehetünk!" – ezt gondolják a bakonyi zarándokcsoport tagjai, akik kedden róhatták le kegyeletüket a Vatikánban, imádkoztak az elhunyt szentatyáért. Ferenc pápa halálának napján, hétfőn hajnalban indultak el Rómába, útközben érte őket a szomorú hír.

A különleges időzítést nevezhetjük véletlennek. Ugyanis már hónapokkal ezelőtt elkezdték szervezni a bakonyiak a római zarándoklatot, amihez többen Pápateszérről és Zircről csatlakoztak, sőt, a közeli bakonyi falvakból szintén. A Pápateszéri Plébánia közösségi oldalán tették közzé útjuk eddigi állomásait. Ezért tudjuk, hogy kedden korán reggel jártak a vatikáni Szent Péter téren és a Szent Péter-bazilikában is. Ferenc pápa halála miatt ezeken a helyeken is imádkoztak a szentatyáért, itt rótták le kegyeletüket.

Ferenc pápa halálának másnapján látogathatott el a Robi atya vezette bakonyi zarándokcsoport a Vatikánba, a Szent Péter-bazilikába.
Ferenc pápa halálának másnapján látogathatott el a Robi atya vezette bakonyi zarándokcsoport a Vatikánba, a Szent Péter-bazilikába.
Fotó: Pápateszéri Plébánia

Ferenc pápa halálának napján, húsvéthétfőn indultak el Rómába

Primász Gábor Róbert pápateszéri plébános, azaz Robi atya a zarándokcsoport vezetője. Utolértük telefonon kedden, ahogy a csoport több tagját is, de programjaik miatt egyelőre nem tudtunk velük hosszabban beszélni. Azt tudjuk az eddig közzétett fényképeikből, hogy Róma több ismert helyén jártak már.

Természetesen hazatértük után is szeretnénk majd beszélni a zarándokcsoport tagjaival, Robi atyával. A tervek szerint még a szombati temetés előtt hazaérnek.

Már Firenzén is túl jártunk, amikor az egyik csoporttag a telefonján a híreket nézve szólt nekünk, hogy elhunyt a pápa. Már akkor imádkoztunk érte. Fel kellett adjuk azt a titkos vágyunkat, hogy távolról esetleg majd megpillanthatjuk Rómában, de persze pápai audienciáról eleve nem volt szó, az utóbbi időben nem is volt már jól. Az előre tervezett programjaink viszont nem maradnak el a pápa halála miatt

– mondta el az egyik bakonyi zarándok. Egy másik arról beszélt:

szomorú vagyok a pápa halála miatt, de kegyelemnek érzem, hogy épp itt lehetünk Rómában, amikor világszerte sokan rá gondolnak, rá emlékeznek. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában