Kriptongyár a múltból – ahogy még nem láttad az üzemet

Ha valaki azt mondja, hogy esetleg elhagyott ipari romokat fogok egy délután fotózni, akkor csak azt kérdezem: mikor indulunk? Amikor azt olvastam, hogy nyílt napot hirdetett az ajkai kriptongyár, azonnal előkerült a kamera és a bakancs is. Ez ugyanis nemcsak egy lepukkant üzem, hanem az első(!) kriptongyár a világon, és bizony ide a belépés minden városi fotós álma lehet.

Egy kis háttér, hogy képben legyünk:
Az ajkai kriptongyár, vagy más néven Kriptongyár Ajka Csingervölgy városrészében található. Egykor üveggyártással foglalkozott, azon belül is a különleges kriptonizzókhoz szükséges üveg előállításával. A gyár működésének fénykorában fontos ipari központnak számított, és nem mellékesen világszinten is elsőként foglalkozott ezzel a fajta gyártással. Mára leállt a termelés, az üzem bezárt, de az épület építészeti értékei, ipartörténeti jelentősége miatt kiemelten kezelt örökségnek számít. A 2022-es nyílt napot a Kristály-völgy Egyesület szervezte, a Veszprém–Balaton 2023 EKF program támogatásával. A cél az volt, hogy az akkori, romos, de karakteres állapotában is dokumentálják az épületet – fotókkal, alkotásokkal, mielőtt a tervezett felújítások megkezdődnek. (Csaknem egy éve vette birtokba a kivitelező a cég a munkaterületet, és elkezdte az átépítést.)

Egy fotós, egy romhalmaz és egy rakás adrenalin – kriptongyár a világ végén 

A belépés regisztrációhoz és jó adag bátorsághoz volt kötve. Aki ilyen helyeken jár, az tisztában van a balesetveszéllyel, úgyhogy azon egy pillanatra sem lepődik meg, hogy aláírásával kell igazolnia: vállal minden felelősséget. 

A gyár már régen nem üzemelt, és bizony minden millimétere erről árulkodott. Törött ablakok, kopott lépcsők, rozsdás, lelógó fémgerendák, üvegcserepek mindenütt. Az egyik legfurcsább látvány egy régi retró tévékészülék volt, amin egykoron még biztosan Kudlik Julit is nézték a munkások. Mintha a nyolcvanas évekbe repültem volna vissza. A földön hatalmas lyukak tátongtak – nemcsak lent, hanem az emeleti szinteken is. Nagyon észnél kellett lenni minden lépésnél, mert könnyen az alsó szinten vagy akár a kórházban találhattam volna magam. Még jó, hogy a fényképezőgép nem mindig remeg, amikor az ember keze igen.

A fény gyönyörű volt, ahogy beszűrődött az omladozó ablakokon, egészen szürreális hangulatot teremtett. Régi újságok, ezerszínű törmelékek, a vasat is megkoptató szüntelen vízcsepegés, egy ütött-köpött vonalzó, fél pár tornacipő, vagy éppen az ablakban gyökeret verő fa. Az idő megállt. A rozsda, a por és a beton között valahogy mégis élet költözött a képekbe. Egy másik korszak lélegzett újra. És ami a legszebb az egészben: mindenki ugyanazért volt ott. Hogy megörökítse azt, ami eltűnőben van. Hogy dokumentálja, mit hagyott maga után az ipar, és miért érdemes emlékezni rá.

A már elkezdett felújítási állapotokat mutató videó 2023-ból: