2025.04.17. 20:35
„A remény emberei vagyunk, akik nem adjuk fel” – Krizmaszentelési szentmise a veszprémi főszékesegyházban
Ünnepélyes krizmaszentelési szentmisét mutatott be Udvardy György érsek nagycsütörtök délelőtt a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Az év egyik legmeghatóbb liturgiájának középpontjában idén is a remény, az elköteleződés és a papi szolgálat megújulása állt.
A nagyböjt végéhez közeledve, a szent háromnap kapujában a veszprémi egyházmegye papjai és hívei gyűltek össze a főegyházmegye szívében, hogy együtt ünnepeljék a krizmaszentelési misét. Ez a különleges szertartás a nagycsütörtök délelőttjéhez kötődik világszerte, és egyszerre hordozza a közösség megerősítésének, a papi hivatás megújításának és a szentségek életadó erejének üzenetét.

Fotó: Nagy Lajos / Napló
A főszékesegyház ismét megtelt a keresztény közösség tagjaival: egyházközségi képviselők, szerzetesek, diakónusok és világi hívek érkeztek a megyéből, hogy tanúi lehessenek a három szentségi olaj – a keresztelendők olaja, a betegek olaja és a krizma – ünnepélyes megáldásának. Az esemény a papság számára is kiemelten fontos alkalom, hiszen a szentmise során megújították papszenteléskor tett ígéreteiket.
Krizmaszentelés: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem.”
Udvardy György érsek szentbeszédében az evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva a Jézustól kapott küldetésről és az abban való hűséges kitartásról beszélt: „Az Úr Lelke van rajtam – mondja Jézus –, mert felkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek… hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Az érsek szerint ez az ige ma is élő, aktuális küldetésként szól minden keresztényhez, különösen a papsághoz.
„A szentírás szavai nem csupán emlékeztetnek, hanem mozgásba hoznak bennünket. Nemcsak azokhoz szólnak, akik itt vannak a közelben, hanem mindenkihez, aki az Egyház tagja. Ezek a szavak megszólítanak, felindítanak, küldetést adnak. Küldetést arra, hogy ne csak hallgatói, hanem hordozói is legyünk az isteni igének” – mondta.

Fotó: Nagy Lajos/Napló
Udvardy érsek hosszasan beszélt a remény erejéről is, amely nem valamiféle naiv optimizmus, hanem a keresztény ember mély meggyőződése arról, hogy Isten munkálkodik a világban, és minden élethelyzetben képes új kezdetet adni. „A remény emberei vagyunk, akik nem adjuk fel, nem mondunk le a szentségről, nem hátrálunk meg a kihívások elől, hanem hitelesen, szolgálatban élve mutatunk utat másoknak is” – hangsúlyozta.
A szentmise során különösen megható pillanat volt, amikor a papság közösen újította meg ígéreteit. A jelen lévő hívek csendben állva figyelték, ahogy a több tucat pap egy szívvel és egy lélekkel válaszolt az érsek kérdéseire, megerősítve elköteleződésüket Isten és a rájuk bízott közösség szolgálatára.
Krizmaszentelési szentmise a veszprémi főszékesegyházban
Fotók: Nagy Lajos/NaplóA krizma különösen fontos: ez az olaj a Szentlélek pecsétjének jele
Ezt követte a szent olajok megáldása, amelyeket az év során minden plébánia használ a keresztség, a bérmálás, a betegek kenete és a papszentelés szertartásaiban. A krizma különösen fontos: ez az olaj a Szentlélek pecsétjének jele, az egyházi élet egyik legmélyebb szimbóluma.
A liturgia végén az érsek arra buzdította a jelenlévőket, hogy a húsvét felé haladva ne feledjék: az egyház küldetése az, hogy ünnepet ajándékozzon az embereknek – nem csupán a naptár szerint, hanem lelkileg is. „Az ünnep nem önmagáért van, hanem azért, hogy megértsük benne: kik vagyunk Isten előtt. Az ünnepben megmutatkozik emberi méltóságunk, keresztény identitásunk, és a szolgálat, amelyre meghívást kaptunk” – mondta.