2025.04.18. 11:00
Megújulnak a körforgalmak
Pétfürdő és Várpalota összefogásának eredményeként rövidesen megszépülnek a településekre vezető körforgalmak.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota és Béni Norbert, Pétfürdő polgármestere a helyszínen, a 8-as főút településekhez vezető leágazásánál jelentették be mindezt.
– Két hónappal ezelőtt kezdtünk el beszélgetni arról Béni Norbert pétfürdői polgármesterrel, hogy kezdeni kellene valamit a településeinkhez vezető körforgalmakkal kezdeni kellene valamit. Megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém Vármegyei Igazgatóságát, akik nyitottak voltak az együttműködésre. Kötöttünk egy háromoldalú megállapodást, ami szerint az állami szervezet kiszedi a részben vagy teljesen kiszáradt növényeket, s elviszi a köves, nagyon rossz minőségű földet. Ezeket a munkálatokat lehetett látni a héten a körforgalmaknál. Emellett feltöltik mindkét területet humuszban gazdag termőfölddel, amelyet növényekkel ültetünk majd be, előreláthatólag május hónapban – mondta el Campanari-Talabér Márta.
A helyszínen megtudtuk, Pétfürdő és Várpalota önkormányzata egyaránt vállalta a hozzájuk közelebb eső korforgalom növényekkel való beültetését és fenntartását, gondozását. A Várpalota fenntartásába kerülő körforgalomba üdvözlő táblát is szeretne elhelyezni a város, míg Pétfürdőn még gondolkodnak azon, hogy a növények mellett mi kerüljön a körforgalomba.
Béni Norbert polgármester kérdésünkre elmondta, örömmel fogadta az ötletet, ami jelképes is egyben, hiszen új, a sikeres együttműködésre építő fejezetet nyithat a két település kapcsolatában.