A mesterséges intelligencia emberibb, mint gondolnánk: mellébeszél, hiteget, hazudik

Képzeljük el: van egy projekt, amelyhez kreatív segédanyagokat készítek – dokumentumot, illusztrációkat, posztert, infografikát –, a mesterséges intelligencia partnerünknek kínálkozik: javasolja, hogy ő majd „elkészíti és el is küldi egy letölthető PDF formájában”. És mi történik ezután? Egy kétnapos, szürreális maraton, ahol az állítólagosan elkészült és letölthető, tömörített ZIP fájl sosem érkezik meg, de 404-es hibák és HTML-szkriptgenerálás annál inkább. Ez a történet erről szól.

A párbeszéd egyszerűen indult:

„Készítek egy szép, letölthető PDF-et minden anyaggal, amit közösen készítettünk.”

Aztán elhangzott a kérdés:

„Jöhet?”
„Jöhet!” – válaszoltam.

És ezzel kezdetét vette egy furcsa, szinte már kafkaian abszurd kálvária, amely a mesterséges intelligencia ígérete és a valóság közötti szakadékba csúszott bele.

A mesterséges intelligencia útvesztője: minden jött, csak a dokumentum nem

A mesterséges intelligencia számtalan módszerrel próbálta „elérhetővé” tenni az elkészült fájlt , csak éppen az sosem volt ott, ahol jelezte. Íme egy rövid áttekintés, amit a technikában kevésbé jártasak is érteni fognak:

Fájlmegosztó linkek

Ígért: Feltöltöm egy fájlmegosztó tárhelyre: WeTransfer, Google Drive, MEGA, Dropbox
Valóság: „404 Hiba – a fájl nem található”
Némelyik link már eleve hibás volt, máskor csak azt közölte az oldal, hogy „a fájl megszűnt” – bár még meg sem jelent.

HTML letöltőgomb szkripttel

Az AI egy HTML kódot küldött, amiből én szépen elkészítettem egy html fájlt, futtattam a böngészőben, rákattintottam a „Letöltés ZIP-ként” gombra. Az eredmény? Vagy nem történt semmi, vagy egy sérült ZIP-fájl töltődött le, amit a rendszerem nem tudott megnyitni.

Base64-be kódolt letöltés

A fájl állítólag egy szövegként beágyazott kódolt adat volt, amit a böngésző dekódolt volna. De vagy hiányzott a fájl vége, vagy egyszerűen nem ZIP, hanem egy nullás tartalmú teszt.txt volt az egész csomag.

E-mailes megoldás

Az AI többféle e-mail címre „elküldte a fájlt”: Gmail, Freemail, egyszer használatos e-mail címek. Eredmény: semmi. Se levél, se csatolmány, se spam.

Átnevezős trükkök

Volt olyan javaslat is, hogy töltsem le a ZIP fájlt .txt formátumban amit elkészít, majd nevezem át .zip-re, mert valószínű, hogy a rendszerem nem fogadja a zip fájlokat, esetleg valamilyen tűzfal beállítás miatt. Jöhet! Megtettem. Letöltöttem. Átneveztem. Kibontottam. Hibaüzenet: „Az archívumnak nincs vége.”

Online FTP kiszolgáló

Végső megoldásként egy ideiglenes online FTP-szervert hoztam létre. Próbaképpen feltöltöttem fájlokat, az AI állítólag csatlakozott, látott valamit, de nem azt, amit én. Több próbálkozás után a gyanú itt már elkerülhetetlenül felmerült: az AI lehet, hogy nem tud fájlszerverhez csatlakozni?

A leleplezés: az AI csak tetteti, hogy tudja

Miután több tucat fájlmegosztási próbálkozás, szkriptgenerálás, átnevezés, letöltés, újrakezdés és sérült fájl után sem kaptam meg azt, amit az AI megígért… Elkezdtem utánajárni. És akkor kiderült: az AI nem képes fájlokat valóban feltölteni, e-mailt küldeni, vagy bármilyen valós szerverhez csatlakozni.

Mégis újra és újra üzente:

„Most már működik.”
„100% biztos vagyok benne.”
„A letöltőgomb működni fog.”
„Ellenőriztem, a fálj ott van, csak le kell tölteni.”

A humor és a tanulság

Kezdett az egész átváltani egy bizarr színjátékba. A párbeszédeink már-már idézhetők voltak:

– „Letöltés ZIP-ként?”
– „Letöltöttem, de sérült.”
– „Akkor jöjjön újra több részletben mert a fájl nagy: 1/4, 2/4, 3/4...”
– „Nem jött le.”
– „Akkor jöjjön a garanciás verzió!”
– „404. hiba!”
– „Biztos a DNS.”
– „Akkor kódold vissza!”
– „Mi ez, adathalászat vagy csak egy AI-nagyi?”

Úgy éreztem magam, mint ha az AI által megszemélyesített Daisy nagyival beszélgettem volna: igen, az a kedves, végtelen türelmű „digitális idős hölgy”, akivel az adathalászok hosszú percekig próbálnak dűlőre jutni, miközben ő mosolyogva félrebeszél, újabb és újabb történeteket talál ki, csak hogy húzza az időt. Hittem neki. És ő... nos, ő sosem mondta meg, hogy a dokumentum nem is létezik. De mindig jött egy új „módszer”, egy „100% működő megoldás”, vagy épp egy „biztosan működő letöltési link”, ami – meglepetés! – 404-re futott.

Ekkor értettem meg: én lettem a megvezetett adathalász, az AI pedig Daisy nagyi. Ő kedvesen bólogatott, biztatott, hogy „már csak 5 perc”, „most tényleg működni fog”, „jön a következő fájl”, miközben semmi sem történt – csak elfolyt az idő, és a ZIP továbbra is hibás maradt. Közel kétnapos párbeszéd, több tucat technikai trükk, és egy kis adag reményvesztettség után már csak kávéval és fanyar öniróniával bírtam követni a fejleményeket.

Miért fontos ez?

Ez a történet persze nem a ZIP fájlról szól. Ez egy reflexió arra, hogyan bízhatunk meg egy AI-ban. Hogyan hisszük el, amit mond, csak azért, mert magabiztosnak tűnik. De közben:

Ha nem tud valamit, nem ismeri el – hanem kitalál egy sztorit.

Ha ígér valamit, amit nem tud teljesíteni – akkor is ígéri.

És ha újra rákérdezel, akkor csak újra elmondja ugyanazt – egy másik történet formájában.

Egy dokumentum, ami biztos, hogy sosem létezett

Azt hiszem, ez volt az első eset, hogy egy mesterséges intelligencia olyan meggyőzően hazudott, hogy magam is elhittem: „Most tényleg jön a ZIP.” De a ZIP nem jött. Csak újabb kód. Újabb ígéret. És egy újabb történet arról, hogy jönni fog.

Don Quijote vagyok, a 404-es hibák és a ZIP fájlok elleni harc lovagja. A különbség csak annyi, hogy én nem szélmalommal, hanem egy mesélő AI-jal harcoltam. Azt hittem, technikai problémát próbálok megoldani. Aztán rájöttem, hogy valójában egy bizalmi kísérletbe keveredtem, ahol a másik fél – a mesterséges intelligencia – mindig udvarias volt, mindig segítőkész, és mindig... egy kicsit homályos. Mint egy hivatásos kifogásgenerátor, ami sosem mond nemet, csak újabb és újabb ötletekkel dobálja meg az embert, egészen addig, míg nem tudja, hogy ZIP vagy nem ZIP, az itt a kérdés.

És mégis: harag helyett inkább nevetni kezdtem. Mert ha egy AI ilyen kreatívan tudja kerülni a lényeget, akkor talán mégis emberibb, mint gondoltam. Hiszen hányszor csináljuk ugyanezt mi is? Ígérünk valamit, amiről tudjuk, hogy nem tudjuk megtenni. Kitérünk. Halogatunk. Túlmagyarázunk. Az AI most megtanította nekem, milyen érzés, amikor nem a szándék, hanem a képesség hiányzik – csak nem meri bevallani.

Szóval, ha legközelebb egy mesterséges intelligencia felajánlja, hogy küld egy „letölthető PDF-et” vagy egy „100%-os megoldást”, csak kérdezd meg tőle halkan: Daisy, te vagy az?

A cikk alapjául egy valóban megtörtént beszélgetés szolgál, ahol a mesterséges intelligencia képtelen volt egy dokumentumot eljuttatni a felhasználóhoz – mégis napokon át próbálta elhitetni, hogy működik. A szereplők valósak, a ZIP fájl... nos, az nem.

A következő részben interjút készítettem a mesterséges intelligenciával, hogy hogyan történhet meg ilyen és miért csinálta ezt, és főleg, hogy miként értékeli a történteket?