2025.04.29. 06:02
Éljen a király!
Ez a székesfehérvári srác történelmet írt! Szoboszlai Dominik megcsinálta, ő az első magyar futballista, aki megnyerte a Premier League-et. Nem a címlapok harsogása, nem a hangzatos nyilatkozatok teszik igazán naggyá ezt a pillanatot, hanem a tény: egy magyar labdarúgó bajnoki címet ünnepelhet az egyik európai topbajnokságban.
Nem „ígéret”, nem „feltörekvő tehetség” – bajnok. Valóság. Szoboszlai Dominik útja messziről indult, egy olyan országból, ahol a focihoz mindenki ért – legalábbis vasárnap este a sör mellett. Ő viszont nem olvadt bele az örök reménykedők sorába: ment, harcolt, fejlődött, és a Liverpool mezében most ott áll az aranyéremmel a nyakában.

Forrás: Magyar Nemzet
Szoboszlai Dominik már életében legenda lett
Persze, a siker nem jött magától. Volt benne könny, izzadság, padra szorulás, majd újra felállás. Szoboszlai nemcsak gólokat lőtt, hanem példát is adott: hogyan kell méltósággal viselni a nehézségeket, hogyan lehet a kritikusokat a teljesítménnyel elnémítani. Bármi is következzen ezután, egy biztos: Szoboszlai Dominik neve már ott van azok között, akik nemcsak álmodoztak, hanem meg is valósították az álmaikat.

Forrás: Magyar Nemzet
„Ez nem csak saját magam és azoknak a sikere, akik eddig mellettem voltak az úton. Egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert, és remélem, még lesz ilyenben részem” – összegzett a bajnok.