Főhajtás

2025.04.19. 13:00

Hrabovszky György lelkészre emlékeztek

Kétszáz éve hunyt el Hrabovszky György, a várpalotai evangélikus gyülekezet híres lelkésze. Halálának évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a helyi templomban, ahol Csepregi Zoltán egyháztörténész, az MTA doktora tartott előadást. Az ünnepség előtt avatták fel a kapu és a templom közötti megújult járdaszakaszt is.

A várpalotai evangélikus gyülekezet önállóan 1700 óta létezik, a templomot 1780-ban építették. A gyülekezet egykori lelkésze, Hrabovszky György emlékét máig őrzik az evangélikusok, 1788-1795 és 1803-1817 között szolgált Várpalotán. Árvaházat hozott létre, parókiát épített, bővítette az iskolát és az ő idejében készült el a templom tornya is.

Várpalota: Erre az alkalomra készült el a kapu és az evangélikus templom közötti 80 méteres járdaszakasz, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át
Erre az alkalomra készült el a kapu és az evangélikus templom közötti 80 méteres járdaszakasz, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át
Fotó: Szabó Péter Dániel

A várpalotai templomban tartott megemlékezésen Csepregi Zoltán egyháztörténész, az MTA doktora beszélt Hrabovszky György családjáról, tanulmányairól, várpalotai gyülekezeti lelkészként végzett munkájáról, tudományos tevékenységéről és hagyatékáról, szellemi örökségéről. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára elmondta, Hrabovszky szívügye volt az árvaházzal egybeépített iskola fenntartása. Nem ismert az oka, hogy első várpalotai szolgálata után miért ment el a gyülekezetből. Lehet, hogy szókimondó, heves természete miatt összekülönbözött emberekkel, de az is magyarázat, hogy abban a korban a lelkészek gyakran váltották szolgálati helyeiket. 1803-ban visszatért, tizennégy évig maradt Várpalotán.

Várpalota: Csepregi Zoltán egyháztörténész beszélt Hrabovszky György életéről, várpalotai gyülekezeti lelkészként végzett munkájáról
Csepregi Zoltán egyháztörténész beszélt Hrabovszky György életéről, várpalotai gyülekezeti lelkészként végzett munkájáról
Fotó: Szabó Péter Dániel

Várpalotai evangélikusok

Dr. Csepregi Zoltán szólt arról, hogy Hrabovszkyt lobogó szeretet fűzte a magyar nyelvhez, célja volt a magyar nyelv és az olvasás népszerűsítése. Tudományos munkáit magyar nyelven írta, összegyűjtötte a dunántúli egyházkerület aktív lelkészeinek és tanítóinak életrajzát.  

A megemlékezés végén dr. Zsednai Józsefné várpalotai lelkész és Láng Géza, a gyülekezet felügyelője megkoszorúzták Hraboszky György emléktábláját. 

Erre az alkalomra készült el a kapu és a templom közötti 80 méteres járdaszakasz 2,3 millió forintos összegből, melyet egy millió forinttal az egyházmegye támogatott. Az elhasznált, balesetveszélyes szakaszt egy vonzó, biztonságos, szép járda váltotta fel, amit a várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda egykori óvodásai, Balogh Bence Gábor és Balogh Áron készítettek, akik egy evangélikus templom feliratú táblát is átadtak a gyülekezet lelkészének és felügyelőjének. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában