Gyász

2025.05.13. 17:30

Bakonyaljai lány volt a péterdi baleset áldozata – Az egész falu megrendült, újabb tragédia a tavalyi évfordulóján

Frontálisan ütközött két személyautó szombaton késő este Bakonypéterd közelében a 82-es főúton. Azóta kiderült, hogy egy 20 év körüli gici lány volt az egyik áldozat, akit az egyik roncsból szabadítottak ki. Az egész bakonyaljai falu megrendült. Ráadásul éppen egy évvel ezelőtt Gicen egy ugyanilyen korú helybeli ifjút gyászoltak, aki szintén közlekedési balesetben vesztette életét.

A Gicen élőket vasárnap mélyen megrendítette egy halálos baleset: kiderült, hogy amikor Bakonypéterd és Veszprémvarsány között a 82-es főúton szombaton este 9 óra körül két személyautó frontálisan ütközött, egy gici 20 év körüli fiatal lány is meghalt. Épp úgy közlekedési balesetben vesztette életét, mint egy évvel ezelőtt egy májusi hétvégén egy szintén 20 év körüli gici fiatalember. A helybeliek közt vannak, akik még a tavalyi tragédiát sem tudták feldolgozni. Sokan együttéreznek most is a családtagokkal, a lány szüleivel, szeretteivel. Gyászolnak.

Baleset történt szombaton este Bakonypéterd közelében, két személyautó ütközött össze. Egy fiatal gici lány is életét vesztette.
Baleset történt szombaton este Bakonypéterd közelében, két személyautó ütközött össze. Egy fiatal gici lány is életét vesztette
Forrás: Veszprémvarsány Tűzoltó Egyesület

Ez a két fiatal tényleg a légynek sem ártott

– mondta egy Gicen élő olvasónk.  

A bakonyaljai faluban élők osztoznak az elhunyt lány családjának fájdalmában. Sokan nagyon szerették a fiatalt Gicen. Talpraesett volt, dolgozott, tele volt tervekkel – így emlékeznek rá. Hatalmas veszteségnek tartják tragédiáját, épp úgy, mint az egy évvel ezelőtti eset, a gici fiú esetében.

Baleset a Bakonyban – elhunytak, súlyos sérültek

A szombaton történtekről azt lehet tudni, hogy frontálisan ütközött két autó a Bakonyban. A karambol miatt a tűzoltóság több helyről küldött egységeket a helyszínre, ahol megrázó fotók készültek az összeroncsolódott járművekről. Feszítővágó segítségével három embert kiszabadítottak az egyik gépkocsiból, majd átadták őket a mentőknek. 

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a baleset következtében két fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A súlyos baleset helyszínéről két személyt súlyos sérülésekkel, stabil állapotban, míg egy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A rendőrség vizsgálja a történtek körülményeit.

Hangsúlyozzuk: nem tudjuk, egy-egy balesetnek mi volt a konkrét oka. De minden ilyen eset egy újabb súlyos érv amellett, hogy mindannyian körültekintőbben, lassabban közlekedjünk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában