2025.05.13. 20:00
Gyerekek verték agyon a védtelen bagolyfiókát (+ videó)
Borzasztó tettről számoltak be nemrég a madármentők. Egy fészekből kiesett erdei fülesbagoly fióka esett áldozatul két kisfiú brutalitásának, az pedig csak a szerencsének köszönhető, hogy a madár testvére túlélte az esetet és jó helyre került.
„Egy zaklatott anyuka hívott fel minket, hogy a lányai hazahoztak egy erdei fülesbagoly fiókát. A lányok elmondása szerint volt egy másik kis bagoly is a földön előtte, de azt fiúk agyonverték” - idézi fel a szörnyű esetet a természetvédelmi egyesület közösségi oldala.

Forrás: magyarallatvedelem.hu
Az állatmentők helyszínre érkező tagjai úgy döntöttek, a helyzet és a bagoly állapota miatt nem teszik vissza a fára, hanem biztonságba helyezik. A Mályi Madármentő Állomáson már van egy mentett bagoly, Bíborka, aki remélhetőleg jó barátságot fog kötni a madármentők által Petinek keresztelt fülessel.
A fülesbagoly védett állat
Az erdei fülesbagoly Magyarország leggyakoribb bagolyfaja, 2020-ban az év madarának választották. Védett állat, ami azt jelenti, hogy tilos fogságban tartani, vadászni vagy más módon kárt tenni az állatban, mivel a faj állománya fenyegetett lehet. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Az éppen falatozó két cuki fülesbagoly fiókáról készült felvételt ITT lehet megtekinteni.