2025.05.09. 11:56
Lánykérések divatja – 9 ötlet a szerelmi vallomáshoz
Egy bakonyi bálban a színpadon, a tombolasorsolás közben térdelt le szíve hercegnője elé, jelmezben egy fiatal. A romantikus filmekbe illő lánykérésről nemrég írtunk, ám annak is utána szerettünk volna járni, az igazi szerelem még milyen ihletet, ötleteket ad a fejüket házasságra adó férfiaknak. Úgy tűnik, a végletes megoldások a népszerűek: a borzasztóan egyszerűek, hétköznapiak vagy a szinte közhelynek számító, sok pénzbe kerülő sablonok a jellemzőek.
Hogyan kérte meg a párja a kezét? Hogy kérte meg a párja kezét? – olvasóinkat is megkérdeztük erről. Kiderült, hogy van, akit háromszor is igazán romantikusan kértek meg, van, aki azt reméli, a második jobban sikerül majd, mint az első. Akit pedig egy tűzoltóhoz fűzött hozzá a szerelem, annak tűzoltólétrán, védőöltözetben vihetik fel a gyűrűt a lakása ablakába. Ez már több esetben előfordult. Emlékszem olyanra is, amikor a legény a tiszti avatásán térdelt le kedvese elé, más tűzoltófecskendővel és csapattársaival együtt úgy rontott be az üzletbe, ahol szerelme dolgozott, mintha ott tűz lenne. Pedig csak a szíve lobbant lángra.

Forrás: Pexels-illusztráció
Szerelem, udvarlás, eljegyzés
Ha komoly kapcsolatra vágynak a párok, akkor a szerelem a romantika jegyében vezethet lánykéréshez, eljegyzéshez. A romantikus filmek szerint nem mindegy, erre hogyan kerül sor. Felsorolunk néhány példát a divatos megoldási módok közül.
- A nagy klasszikus az Eiffel-torony vagy egy másik nagyváros híres idegenforgalmi nevezetessége. Biztos sokan örülnek majd együtt a párral, idegenek, zajosan.
- A meghittségre vágyók esetében lehet a helyszín egy erdő tisztása vagy egy szikla, egy elhagyatott templomrom. A túrázás során egy szép helyen mondhatják ki az igent. A panoráma így is megoldható.
- Nem mindenki szeretné gyaloglás, erőpróba során megkérni a párját, ilyenkor az étterem kézenfekvő helyszínnek tűnhet, de eléggé elcsépelt megoldás. Megkérheti a férfi a pincért, hogy csempéssze bele a gyűrűt a pezsgőspohárba, a szakácsot, hogy írja rá krémmel a desszert tetejére a nagy kérdést. A nők rémálma szerintem, hogy ilyenkor lenyelnek egy gyűrűt.
- Ha van kedvenc helyük, ahova szívesen elsétálnak a fiatalok, akár a lakhelyük közelében, akkor lehet ez a letérdelés helyszíne. Van, aki ilyenkor megkéri a barátját, "véletlenül" legyen ott és fotózza, videózza le telefonnal a megismételhetetlen pillanatot. Más maga készít ilyenkor szelfit, veszi fel a jelenetet.
- Szintén az Eiffel-tornyos megoldás másik véglete, ha csapszerelés vagy főzés közben minden feltűnés, hatásszünet nélkül hangzik el a Hozzám jössz? kérdés. Lehet éppen emiatt emlékezetes.
- Az szintén kedves módja lehet az elköteleződés kimutatásának, ha munkából hazaérve a férfi fáradtan ledobja a gyűrűs dobozt a szerelme elé. Mi ez? – jöhet a kérdés. Minek látszik? – lehet ez a felelet...
- A zenekarok tagjai biztosan örülnek, ha megkéri őket egy szerelmes, hogy a koncert közben engedjék meg a lánykérés lebonyolítását. Ha van közös zenei kedvencük a fiataloknak, ez bejöhet.
- Akinek a beszéd nem megy jól, az írhat üzenetet krétával a járdára vagy egy tortára, esetleg papírrepülőre vagy a strand homokjába. Az égen húzhatja maga után egy repülővel a lánykérő üzenetet vagy a focipályára rakhatja ki a szerelmes férfi kövekből a kérdését és föléje repítheti kedvesét egy pilóta segítségével. Utóbbi megoldás csak akkor ajánlott, ha a repülést bírja a leendő ara gyomra.
- Az igazán utópisztikus megoldás pedig az, ha higgadtan, megfontoltan egyeztetnek a felek a kapcsolatuk új szintre emeléséről, úgy döntenek, mint egy üzleti tárgyaláson, aztán az eredményt bejelentik a rokonságnak.

Forrás: Pexels-illusztráció
Bakonyi szerelemszikla és tóparti romantika
A Szerelmesek szikláján az igazi szerelem lángra kap. Legalábbis erről szól a legenda, amely a cseszneki vár őrtornyára kiváló kilátást nyújtó fotóponthoz kapcsolódik. Két szerelmes az új év második napján azért jött a Bakonyba, a középkori erődítmény falaihoz, hogy kiderítse, mennyi igazság van a romantikus történetben. Lánykérés lett belőle.
A Balaton parti andalgás, a szőlőbirtokokról a tóra nyíló kilátás, a naplemente, a piknik szintén alkalmat adhat arra, hogy feltegye egy férfi a nagy kérdést.
Bónusz tanács, ami feladja a leckét
Az interneten százával találhat mindenki ötleteket a lánykéréshez, ám akkor találja meg az igazit, ha igazán ismeri a párját. Többek közt tudja azt, hogy minek örülne. Tehát a legfontosabbat nem lehet uraim megspórolni. Szakácsokra, pincérekre, rendezvényszervezőkre, pilótákra, idegenvezetőkre, utazásszervezőkre vagy bárki másra bízni.