2025.05.09. 12:00
Kerek születésnapja van a bakonyi apátság szomszédjának, minden Balatonra autózó felköszöntheti (+ retró fotók)
A Bakony fővárosát 41 éve léptették elő várossá. Zirc akkoriban kisvárosias központra vágyott. Egy év alatt fel is húzták az apátság szomszédságában a 40-lakásos tömbházat, amely most májusban épp 40 éves. A Győr felől a Balatonra autózók, motorozók mind elmennek mellette, megszokhatták látványát. Egy kis múltidézés következik retró fotókkal.
Máig kérdés lehet, hogy a zirci apátsággal csaknem szemben olyan tömbház mutat-e jól, amilyet a bakonyi kisváros várossá válásának éveben elkezdtek felépíteni a település központjában. Akkoriban viszont biztosan korszerűnek, divatosnak tűnhetett. Retró fotókon is megmutatjuk az 1985-ben elkészült sorházat, amelyet éppen 40 esztendeje, májusban adtak át. A beceneve az, hogy 40-lakásos. Beszültünk olyan lakóval, aki az elsők között költözött be egyik lakásba, itt nevelte fel gyermekeit és máig itt lakik.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
Zirc központja
Tavaly a kerek évforduló apropóján többször írtunk arról, hogy Zirc várossá avatási ünnepségét 1984. január 13-án, pénteken tartották meg. A város főterét a következő év elejére átalakították. Egyébként 1981 és 85 között több tömbház épült a bakonyi településen, a lakosságszám emelkedéséhez igazodva. A Rákóczi tér északi oldalára kerülő több lépcsőházas sorház, a 40-lakásos felhúzását viszont a városias központ létrehozása is indokolhatta. A 82-es főút közvetlen közelében áll, az ablakaiból rálátni az apátságra, a ligetre, a buszmegállók előtti zöld szigetre. A Győr felől a Balatonra autózók, motorozók előtte haladnak el.

Forrás: Napló-archívum
A régi lakókkal retró fotókat nézegetve felidéztük, hogy az átadás után az egyik sarkon, a mai cipőbolt helyén biztosító működött, mellette volt a Randevú cukrászda, a virágüzlet és a műszaki áruk boltja. Utóbbi helyén jelenleg üresen álló helyiségek vannak, mióta itt a bankfiókot megszüntették.

Forrás: Fortepan/Keveházi János, Rimányi Zita
Azért, hogy a várossá előléptetés után a 40-lakásos elkészülhessen, lebontottak több kisebb-nagyobb épületet. Arról szintén beszéltek a lakók, hogy azokban voltak az Áfész üzletei, a Baumell-bolt, a készruhás bolt, a méterárus, és itt volt az Alkotmány utcai sarkon a tűzoltószertár.

Forrás: Fortepan/Uvaterv, Rimányi Zita
Az úgynevezett bányászlakások, az emeletes tömbházak a közelben akkor már álltak az Alkotmány és a Köztársaság utcában. A kisvárosnak ezen a részén pár retró fotó helyszínét újrafotóztuk és a Naplóban is jelent meg kép a 40-lakásosról az átadásakor és később is.