2025.06.19. 11:30
A magyar Maverick az egyetlen, aki vezetheti az óriás Jávorszarvast
Talán kevesen tudják, hogy Hernádi Máté főhadnagy jelenleg az egyetlen magyar pilóta, aki vezetheti a Jávorszarvas becenevet viselő C–17 Globemaster III-at. A C-17-es-pilóta gyermekkora óta a katonai pályára készült, ma pedig már 12 nemzet katonai pilótái között képviseli Magyarországot – felelősséggel, elhivatottsággal és büszkeséggel.
Hernádi Máté édesapja repülőműszakiként szolgált Szentkirályszabadján, így a légierővel már korán megismerkedett. A C-17-es-pilóta már ekkor eldöntötte, hogy ő bizony katona lesz.

Forrás: jetfly.hu
A C-17-es-pilóta kemény kiképzésen van túl
Innen egyenes út vezetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol a negyedik év végén lehetőség kínálkozott pilótának jelentkezni és részt venni a NATO Flying Training in Canada (NFTC) programban.
Kihívások a pilótává válás útján
– Az egyik legnagyobb kihívás az orvosi alkalmassági volt, amely során röntgen, belgyógyászat, szemészet, EKG, barokamra volt, ezután választották ki azokat a jelentkezőket, akik Szolnokra kerültek – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjúban a hadnagy. – Ejtőernyősképzéssel kezdtünk, majd féléves elméleti oktatást követően felkerültünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre egy intenzív nyelvtanfolyamra. Csehországban kezdtük a repülést, majd Kanadában másfél évig egy katonai képzésen vettünk részt, onnan kerültem a C-17-esre.

Fotó: honvedelem.hu
Egy nemzetközi csapat tagjaként
– A Stratégiai Légiszállítási Képesség minden szempontból különleges csapat, hiszen a programban 12 nemzet – amerikaiak, lengyelek, románok, norvégok – pilótái vesznek részt, mindez nagy elhivatottsággal, odaadással, önfeláldozással jár. Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség, hogy 12 nemzet között kell a saját hazámat képviselnem és legjobb tudásomat nyújtani minden egyes nap.

Fotó: vaol.hu
A C-17-es-pilóta sokoldalúsága
– A C-17-essel nagyon sok feladatot végre tudunk hajtani, légi utántöltés lévén a hatótávolságunk korlátlan, a feladat lehet humanitárius, a Covid idején szállítottunk egészségügyi eszközöket, illetve élelmiszereket, alegységek szállításával különböző nemzeteket támogatunk. Minden attól függ, hogy miként konfiguráljuk a repülőgépet, lehet terhet, utasokat, illetve ennek kombinációját is szállítani – mesélte a főhadnagy, aki mindenkinek csak ajánlani tudja ezt a pályát, hiszen rengeteg országba el lehet jutni, sokat lehet fejlődni, viszont ez lemondásokkal is jár.