2025.06.18. 17:30
Újabb kistelepülés vált élhetőbbé
A hárskúti játszótér megtekintését követően sajtótájékoztatót tartott Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Hárskúton tartották a polgármesterek fórumát, melyet megelőzően a sajtótájékoztatón Ovádi Péter elmondta, hogy a polgármesterek fóruma egy jó kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy az elöljárók térségben gondolkozzanak, ismerve az egyes települések problémáit. A fejlesztések nagy része a Magyar Falu Programnak köszönhető, Veszprémen kívül mind a 24 település érintett a programban.

Fotó: Nagy Lajos/Napló
Ovádi Péter köszönetet mondott Hárskút polgármesterének, Kauker Gergelynek, hogy mindig élnek a Magyar Falu Program adta lehetőségekkel, és így számtalan győztes pályázat áll a hátuk mögött.
Fejlődnek a kistelepülések a Magyar Falu Programnak köszönhetően
Gyopáros Alpár kiemelte, hogy nyolcadik alkalommal egyeztetnek a Veszprém környéki kistelepülések vezetőivel a Magyar Falu Program jövőjéről. Orbán Viktor miniszterelnök 2018-ban hirdette meg a programot, vagyis azóta az ország minden tájegységének falvaiból összegyűlnek a polgármesterek. Gyopáros Alpár szerint csak úgy tudnak hatékony programot végrehajtani, ha első kézből tájékozódnak az igényekről. A Magyar Falu Program bőséges hazai költségvetési forrásokkal rendelkezik, ennek köszönhetően azokat az igényeket, melyek generálisan érvényesek a legtöbb településre, beemelik a Magyar Falu Programba. Emiatt a falusi járdák, utcák felújítása, eszközbeszerzések, játszótérépítések mellett megjelentek új célok is. Az idei évtől már pályázhatnak azok az 1500 fő alatti lakosságszámú települések is, amelyek a jövő év január 1-jétől hatályos jogszabály alapján jogosultak faluszolgálatot indítani. Elindult az ATM-telepítési program és újraindult a templomfelújítási program is – emelte ki Gyopáros Alpár.
Kauker Gergely polgármester hozzátette, hogy a hárskúti önkormányzat és a helyi civil szervezetek az elmúlt hat évben közel húsz pályázatot tudtak megvalósítani a Magyar Falu Program segítségével.
Hárskúti játszótér
Fotók: Nagy Lajos/Napló