2025.06.19. 09:00
Lombosi Titusz Magyarország tehetsége – 2024 díjat kapott
A 2023/2024-es tanévben elért kiemelkedő tanulmányi és sporteredményei elismeréseként minisztériumi díjat vehetett át a Türr István Gimnázium 9. A osztályos tanulója, Lombosi Titusz. A fiatal diák nemcsak színötös tanulmányi átlagával tűnt ki, hanem súlyemelésben is figyelemre méltó eredményeket ért el, így elnyerte a Magyarország tehetsége – 2024 címet.
A Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett nyílt pályázat célja az volt, hogy olyan 9–13. évfolyamos diákokat ismerjenek el, akik a tanév során legalább 4,7-es tanulmányi átlagot értek el, és egyúttal kimagasló sportteljesítményt is nyújtottak olimpiai vagy elismert versenysportokban. Titusz mindkét feltételnek tökéletesen megfelelt: a tavalyi és az idei tanévben is 5-ös átlaggal zárta tanulmányait, emellett az országos súlyemelő bajnokságon ezüstérmet szerzett, joggal érdemelte ki a Magyarország tehetsége – 2024 címet.

Fotó: Lombosi család
A Magyarország tehetsége – 2024 cím a kitartás és a szorgalom elismerése
– Régebben asztaliteniszeztem, de két-három éve édesapám hatására a súlyemelés felé fordultam – mesélte a díjazott. – A sportág két gyakorlatból áll: szakításból és lökésből, a versenyeken ezek összesített eredménye számít. Heti négy edzésem van, versenyek előtt akár öt is, egy-egy tréning körülbelül kétórás – tette hozzá.

Fotó: Lombosi család
A Türr István Gimnáziumot családi hagyomány miatt választotta, hiszen testvérei is ide jártak. Bár még sok idő áll előtte, Titusz a jogi pálya felé kacsingat, és céljai elérésében biztos alapot nyújt számára a tudatos munka, a kitartás és a példás hozzáállás.
– Örülök a díjnak, nagyon sokat jelent számomra. Nem is számítottam rá igazán, hogy én is megkapom, sokan gratuláltak, ez igazán jól esett – mondta szerényen.
A Magyarország tehetsége – 2024 cím nemcsak az elmúlt év munkájának méltó elismerése, hanem komoly motiváció is a jövő kihívásaihoz.

Fotó: Lombosi család