Nosztalgia egy letűnt világról – ahol örök volt a nyár (videó)

Vannak emlékek, amelyeket nem élhetünk át, mégis hiányoznak. Ilyenek a régi gyermek táborok is. A hetvenes-nyolcvanas évek Balaton-parti úttörőtáborai, a műanyag tálcás ebédek, a reggeli tornák, az esti tábortüzek világa. Azok számára, akik ma harminc fölött járnak, ezek az emlékek élő tapasztalatok. Nekünk – akik már a digitális korszakban nőttünk fel – csak történetek, képek és kommentek maradtak és mégis mi is érezzük, hogy átjár az a bizonyos nosztalgia.

A nosztalgia a régi gyermek táborok iránt ma is él

A közösségi oldalakon sorjáznak a régi táborozók visszaemlékezései. Egy kommentelő így írt: „Siófokon voltam három nyarat is, azóta sem aludtam olyan jót, mint akkor a nyikorgó ágyakon.” Mások a csínytevéseket emlegetik, vagy azt, amikor a Balatonba kellett futni „testnevelés helyett”. Egy hozzászólásban ez áll: „Ha visszamehetnék az időben, mindent újrakezdenék. Még azt is, hogy mosogatószolgálatot vállaltam csak azért, hogy tovább maradhassak.”

Ezek az emlékek nem csupán egy korszakról mesélnek, hanem egyfajta elveszett közösségi élményről. Valamiről, ami ma már ritka: együtt lenni, szabályok között, de szabadon.

A régi gyermek táborok nosztalgiája nemcsak személyes emlékekről szól, hanem arról is, hogy hogyan változott meg a gyermekkor. A mai nyarak tele vannak programokkal, képernyőkkel és szervezett szórakozással. De az a fajta nyers, fülledt, nyüzsgő, mégis nyugodt együttlét – mintha eltűnt volna.

A balatoni úttörőtáborok és az ifjúsági közösségek világa egyre inkább archívumokba, visszaemlékezésekbe és képalbumokba szorul. Mégis: a nosztalgia ereje időről időre felszínre hozza ezt az elveszett világot és ha már nem is lehet a miénk, legalább ne hagyjuk feledésbe merülni.