2025.06.13. 13:00
Vonzod a szúnyogokat? Mutatjuk, mit tehetsz ellene!
Új kutatások szerint a vérszívók képesek kiszúrni téged a tömegből. Kiderült, mely illatok vonzzák őket, mit javasolnak a tudósok, hogyan tartsuk távol a szúnyogokat – és hogyan működhetnek a jövő személyre szabott riasztói.
A szúnyogok többféle érzékelési módot használnak, hogy ránk találjanak.

Forrás: Pexels-illusztráció
Szag alapján megkülönböztetik az embereket más állatoktól, és bizonyos fajok kifejezetten az emberi „illatkoktélokra” specializálódtak. Már 60 méterről érzékelik a kilélegzett szén-dioxidot, közelebbről pedig a láb-, hónalj- és bőrszagokat. 15 méternél vizuálisan is érzékelnek minket, és a testünk által kibocsátott hő segítségével találják meg a legjobb helyet a landolásra. A lábukon lévő ízérzékelők pedig segítenek eldönteni, pontosan hol csípjenek meg.
Miért „csípnek” téged annyira a szúnyogok?
A vizsgálat során egy jégpályányi területen nyolc sátorban elhelyezett emberek szagait vezették egy kísérleti térbe. Ott fekete, fűtött korongokon figyelték meg, hová szállnak le a szúnyogok. Az eredmény: az egyik alany illatát négyszer több szúnyog választotta, mint a legkevésbé vonzóét. A kutatók gázkromatográfiával elemezték az illatmintákat, és 15 közös illóanyagot találtak bennük – de a koncentrációk aránya döntötte el, ki volt „vonzóbb”. A szúnyogok különösen kedvelték a karbonsavakat – ezek a zsírsavak az izzadtságban találhatók, szaguk romlott vajhoz vagy sajthoz hasonlítható. Ezek részben a bőr felszínén élő hasznos mikrobák emésztése során keletkeznek. Szintén vonzó volt számukra az acetoin, amit szintén bőrünk baktériumai állítanak elő.
Hogyan verjük át a szúnyogokat?
Sokan azt remélik, hogy a sampon vagy dezodor eltakarja a testillatot – de a valóság összetettebb. Egy kísérlet során az önkéntesek egyik karjára mosatlan, másikra szappannal mosott nejlonhüvelyt húztak. Négy különböző szappant próbáltak ki. Meglepő eredmény született: egyes szappanok (pl. Dove) még fokozhatták is a szúnyogok érdeklődését, míg a Native épp ellenkezőleg hatott. Ugyan minden szappan tartalmazott limonént (ami ismert szúnyogriasztó), három közülük mégis vonzóbbá tette az alanyokat. Úgy tűnik, nem a szappan összetevői a döntőek, hanem az, hogyan reagálnak ezek az egyéni testkémiára. A szúnyogok talán ugyanazt az anyagot „növényként” vagy „emberként” érzékelik a keverék arányától függően. A kutatók később létrehoztak egy vonzó és egy taszító illatot a mért adatok alapján, és egy új alanynál tesztelték őket. A szúnyogok egyértelműen a „vonzó” illattal átitatott nejlonhoz vonzódtak, míg a taszító keveréktől inkább elfordultak.
Milyen érzékekkel találnak ránk?
A szúnyogok több érzékszervet is kombinálnak:
- látnak,
- szagolnak,
- hallanak és
- hőt is érzékelnek.
Egy friss tanulmány szerint képesek érzékelni az infravörös sugárzást, sőt az illatok alapján módosítják a látásérzékenységüket – például emberi szagokra jobban reagálnak a különböző bőrszínekre, virágillat esetén pedig a növényi színekre. Ha valamelyik érzékük kiesik, a többiek felerősödnek. A kutatók szerint akkor tudunk hatékonyan védekezni, ha egyszerre több érzékszervi csatornát zavarunk meg – például a szaglást, hőérzékelést és vizuális felismerést is. A legnagyobb áttörés azonban egy új génatlasz lehet, amely a szúnyog minden egyes sejtjének génkifejeződését térképezi fel. Ez új kapukat nyithat a célzott szúnyogirtásban.
Hogyan védekezzünk?
A kutatások még korai szakaszban tartanak, de néhány tanulság már levonható. Érdemes lehet kísérletezni kókuszillatú termékekkel, amelyek egyes vizsgálatokban hatékonynak bizonyultak. De mivel a testkémia személyenként eltér, érdemes többféle szappant kipróbálni. A leghatásosabb védelem azonban továbbra is a klasszikus rovarriasztók. Különösen ajánlott, ha olyan területre utazunk, ahol gyakoriak a szúnyogok által terjesztett betegségek. A citrom-eukaliptuszolaj is működhet, de kevésbé hatékony és gyakrabban kell újrakenni. A levendula olajt tartalmazó termékek is jól működhetnek.