A hőség új dimenziói

Július 1.

Az idei május hozta a legtöbb csapadékot az összes eddigi közül, amióta csak rendelkezünk erre vonatkozó adatokkal. Ezt olvastam valahol. Nem csodálkoznék, ha a mögöttünk hagyott június lett volna a legszárazabb. A helyzet mindenesetre aggasztó. Mintha a sivatagba ültettem volna a palántákat és a virágokat. A föld felszíne töredezett, és mélyebben sem sokkal jobb az állapota. 

Bitang hőség van, a kút alig ad vizet, a növények száradnak, a fű, a rét recseg a talpam alatt, az állatok kóvályognak és minden erőfeszítés és gondosság ellenére a ház is kezd átmelegedni. Egyedül a gyomok tűnnek vidámnak, a szulák fojtogat, a parlagfű terjed. No és a bogarak is jól bírják, a már sajnos megszokott poloskák mellett újoncok is feltűntek a paradicsomok környékén. Nyilván, hogy amit a hőség meghagy a nedvességtartalomból, azt majd ők elintézzék. Napokon keresztül figyeltem, miként fejlődik szépen a kínai kel, erre mikor tegnap este öntözni indultam, ki sem látszott a rovarfelhőből. Apró fekete bogarak lepték el a magas ágyásokat, alig látszottak ki alóluk a növények. A kora reggeli és az esti (nyolckor még tűz a nap) munkát csípős legyek és szúnyogok hada teszi nehezebbé, a darazsak víz után kutatnak. Mint valami apokaliptikus vízió a filmvásznon, olyan az egész. 

Nincs áldozatkomplexusom, nagyon ritkán teszek felelőssé másokat a sorsom alakulásáért, de ez az ember műve és nem pont az enyém. Az emberé, aki nem éppen etikus lény, de ha ezt hallja magáról, vérig sértődik. Minden klímahiszti nélkül azt gondolom, hogy változás történt és nem éppen a jó irányba. Mondhatnám, nagy a baj. Miközben a döntéshozók azzal vannak elfoglalva, hogy ne lehessen letekerni azt a nyomorult kupakot a palackról, a természet kizsákmányolása gőzerővel folytatódik. Ezzel párhuzamosan viszont arra biztatnak, hogy ügyesen mosogassam el a tejfölös dobozt. Elegem lett belőle. Majd akkor folytatom, ha a nagyfejűek gyalog mennek Davosba világot kormányozni. Az én ökológiai lábnyomom egy csecsemőé. Igaz, van egy több mint húszéves dízelautóm. Biztos így akartam. Ja nem, erre futotta. 

Július 2.

Találtam egy szarvasbogarat. Már nem élt, amikor rábukkantam, de holtában is fenséges látványt nyújtott. Emlékszem, gyerekkoromban ez nem volt ritkaság, aztán egy jó időre mintha eltűntek volna a Föld színéről. Most esténként kedvtelve nézegetem, ahogy grasszálnak a diófa körül. Talán visszatér még sok minden, ami valaha jó volt. Emlékszem a nyári záporokra is. A flaszter illatára. Pedig nem volt még ennyi aszfalt. Az eső ízére is. Persze, néha dörgött és villámlott, de a hőséget, ami akkor harminc fokot jelentett, nem az eszement pusztítás váltotta fel, mint most, amikor a hidegfront még azt is elviszi, amit a kánikula véletlenül meghagyott. Néha elgondolkodom azon, hogy ez az érzés, hogy minden megváltozott és nem feltétlenül jobb irányba, vajon az öregedés számlájára írható, tetten érhető-e benne némi nosztalgia, de aztán sajnos arra a következtetésre jutok, hogy nem. Pedig talán jobb lenne. 

Na, de arra is emlékszem, amikor Farkas Bertalan eljutott a világűrbe. Kubaszovnak hívták a „szovjet” arcot, és még pólót is nyomtattak a Berci (mindenki bercizte) arcképével, pedig ez akkoriban nem volt szokás. Felfoghatatlan volt, azt hittük, hogy ez csak Mézga Aladárnak sikerülhet a magyarok közül. És most tessék, megint egy magyar úr az űrben, Kapu Tibornak hívják, már a neve is szimbolikus, Isten éltesse, én a magam részéről büszke vagyok rá. Számomra most éppen az a felfoghatatlan, hogy akadnak olyanok, akik még ennek sem tudnak örülni, és ezt még le is írják, mert annyira okosak. Viszont nem annyira tehetségesek, ellenben már a start pillanatában összecsinálták volna magukat.

Július 3.

Pedig az jó, hogy vannak köztünk bátrak. Százszor bátrak és viharvertek, ahogy a költő mondja. Vegyük most azt a példát, hogy jön egy bivalyerős pöff, hat másodpercig tart az egész, viszont ezalatt rácsavarja a fenyő egy jelentős részét a nyári konyhára, mert nincs elég baj. Nem is olyan halk szitkozódás, fejvakarás. Szakember jön, még aznap, mert van benne empátia, és tudja, hogy az ilyesmi nem játék. Kerecsen a keresztneve, ez is szimbolikus. Nézem, ahogy dolgozik a kötelekkel és az egykezes láncfűrésszel a magasban. Több karabiner van rajta, mint egy ezermesterboltban. Lenyűgöző. A megszerzett tudás és annak alkalmazása. Hamarosan glédában állnak az ágak a földön. Lesz mivel szórakoznom. A munka, illetve a bámulás végeztével barátkozunk egy kicsit, mindenki kifújja a gőzt. Talán ezért történt minden. Talán.