Nyílt nap a kutatóintézetben

2025.07.05. 20:00

Ilyen testközelből a Balaton csodálatos élővilága

Nyílt napot tartott Tihanyban a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. Az alkalom amiatt különleges, mert a kutatóintézet évente egyszer nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

Az eseményre szerkesztőségünk is kilátogatott, hogy részt vehessünk az Balatoni Limnológiai Kutatóintézet által szervezett túrán. Az előadáson kiderült, hogy a Magyar Biológiai Kutatóintézet dr. gróf Klebelsberg Kuno kezdeményezésére épült a biológiai tudományok fejlesztése érdekében, és 1927-ben nyitotta meg kapuit. 

HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet: testközelből a Balaton élővilága
HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet: testközelből a Balaton élővilága
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Az épület a kor igényeinek megfelelt, de ugyanez igaz a mostanira is. Nem csak a Balaton vize volt bevezetve az intézetbe, hanem a kezdeti időszakban tengervizet is lehetett használni kísérletezésre. Az Adriai-tengerből hozták fel kocsikon a vizet, így megteremtve a kísérletezés lehetőségét. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet nevében a limnológiai tókutatást jelent, küldetésük a Balaton kutatása, de régen emellett biológiatanár-továbbképzés is folyt az épület falai között. A mostani könyvtár abban az időben kurzusteremként funkcionált, ott történtek a továbbképzések. 

Nyílt nap a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben

A könyvtár az utóbbi időben konferenciateremként szolgál, mivel már minden elektronikus formában érhető el. Az épület már száz éve áll ezen a helyen Tihanyban, és az állapota az évek során nem sokat változott. A lépcsőházban a kihelyezett képeken még az is látható, hogyan nézett ki az intézet a megnyitásakor. Kisebb átalakításokon keresztül ment, például régebben volt egy nagy üvegházuk, amit később elbontottak. Klebelsberg Kuno ragaszkodott hozzá, hogy a Tihanyi Bencés Apátság alá építsék az intézetet. Ahol az épületet felépítették, előtte az apátság nádasa volt, amit fel kellett tölteni. 

A nyílt napot 2011 óta szervezik meg, a Európa Kulturális Fővárosa programhoz 2023-ban az intézet is becsatlakozott. Pénteken a Balaton élővilágát is megcsodálhattuk testközelből: halak, rákok, siklók voltak a kihelyezett akváriumokban, sőt, még egy angolnát is meg lehetett érinteni. A gyerekek számára különböző játékos feladványokat szerveztek, megismerkedhettek a különböző műszerekkel, mint például a mikroszkópok. Azonban a felhőtlen szórakozás mellett komoly problémákra is felhívta az esemény a figyelmet, köztük a Balaton szennyezettségére és a klímaváltozás hatásaira.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában