Érted miért nem anyukád jön az oviba?

- Sütsz velem palacsintát? – kérdi a kislány, amint megérkezem. Látszik, nagyon örül annak, ha valaki megy hozzájuk, majd a cserfes és nagyon barátságos, szép arcú Dórika aztán mégis úgy dönt, sütés helyett inkább megmutatja játékait, babáit, amiket aztán nagy büszkén hoz be egymás után az apró szobába.

- Imádjuk egymást, szépen megvagyunk, de borzasztó az érzés, hogy a kisunokám anya nélkül nő fel, mert aki világra hozta őt, úgy döntött, nem neveli fel – húzódik szomorúan egy fotel mélyébe Sarolta, kérésére keresztnevét írjuk le. Úgy mondja, szégyelli is azt, ami velük történt, ugyanakkor nem képes tovább magába fojtani bánatát, keserűségét. Az asszony albérletben él egy kis veszprémi lakásban a hatéves kislánnyal, akit féléves korától kezdve nevel.

A lánya, aki akkoriban válófélben volt, azt kérte, amíg a hercehurca véget ér, és visszamegy dolgozni, szóval, amíg helyreáll az élete, maradhasson gyermeke a nagymamánál, aki természetesen, hogy segítsen ebben a helyzetben, elvállalta unokáját. Aztán telt-múlt az idő, és Dórikát továbbra is a nagymama nevelte, aki nem értette, hogy miért nem keresi-viszi magával édesanyja a gyönyörű kislányt, akinek édesapja időközben külföldre ment dolgozni. Sarolta megjegyzi, természetesen egy anya, ahogyan ő is, egy ilyen különös helyzetben magába zuhan, és önmagától kérdi, vajon miért történhetett ez meg az én lányommal, az én unokámmal? Válasz máig nincs erre a kérdésre.

– Annyi feladat adódott aztán, hogy valójában észre sem vettem, ahogy elment az idő, közben évek teltek el. A kicsi beteges volt nagyon, feltehetően megviselte az, hogy kiszakadt korábbi környezetéből. Közben itt állt fel a kislány, nálam tanult meg járni, én hallottam az első szavát, én virrasztottam vele éjszakákat, amikor beteg lett. Aztán hároméves korában, emlékszem, egy nyári napon, a lányom, a gyermek édesanyja elém állt, és közölte velem: itt marad Dórika, mert csak így tudom megoldani az életemet! – idézi fel történetüket Sarolta, aki ma sem tért napirendre az eset felett.

A kislányt gyermekpszichológushoz is kellett vinni, mert étkezéssel kapcsolatos nehézségek adódtak nála, ahol a nagymama megtudta, valószínűleg ez is összefüggésben állhat azzal, hogy a kislány nem az édesanyja mellett él. A nagymama beszél arról is, hogy az ő élete is gyökeresen megváltozott, amióta ők ketten együtt élnek. Így korábbi munkahelyét, ahol meghatározott időben kellett dolgoznia, ott kellett hagynia, mert kisunokája nevelése ezt már nem tette lehetővé. Sarolta azóta napi foglalkoztatással dolgozik egy cégnél, ahol takarít. Hogy költségeiket ki tudja fizetni, pluszmunkát is vállalnia kellett, így hétvégén konyhai munkát végez, illetve idős embert is gondoz. – Magamtól mindent megvonok, nem emlékszem, mikor vettem utoljára ruhaneműt, cipőt, de Dórikának igyekszem megadni, amire szüksége van, nehogy nagyon lemaradjon a többiektől, az óvodástársaitól.

A kicsi nagyon szereti a közösséget, szívesen jár óvodába, imádja a meséskönyveket, a babákat, a társasjátékot. Kedvenc időtöltése az is, amikor együtt sütünk-főzünk a konyhában, ahol szívesen segédkezik munka közben – avat be életükbe Sarolta. A nagymama fájó szívvel említi meg, az nagyon szomorúan érintette, amikor a gyermek elmondta neki: óvodástársai megkérdezték tőle, hogy érte miért nem az édesanyja megy az óvodába délutánonként?

- Aztán megbeszéltük ezt is a kislánnyal, akivel mindig mindent megbeszélek, így meg is nyugodott, mert megértette, miért van így minálunk. Dórika nagyon okos, értelmes teremtés, békés természete van, rég elfogadta már helyzetét, sorsát, és rég belenyugodott abba, ami van. Igaz, mindig érezheti, imádom, ő az életem, és mindent megtennék érte! – jegyzi meg könnyezve a nagymama, aki már most nagy várakozással tekint szeptemberre, amikor Dórika kezdi az iskolát. Sarolta úgy mondja, idén ősztől külön nagy feladat vár rájuk az életben. Az asszony örömmel említi meg, hogy az óvodában, a családsegítőnél mindenki mellette áll, ami nagyon sokat segít neki. Azt nem érti, hogy lánya miért csak rábeszélésre, illetve könyörgés után viszi el ünnepre vagy egy hétvégére a kislányt?

Sarolta minden vágya az, hogy egyszer szociális bérlakásban élhessenek, ne kelljen drága albérletet fizetnie, ne kelljen éjjel-nappal dolgoznia a megélhetésért, és akkor kicsit többet lehetne unokájával is.

– Hogy mi lesz velem nyugdíjas koromban napi foglalkoztatással? Erre nem gondolok, egyébként sincs más választásom az életben, és mindig annak örülök, ha egy napon túljutottunk. Nagyon megható volt, amikor kisunokám azt mondta, nagykoromban veszek majd házat, és akkor én segítelek, gondodat viselem, mama!

Aki segítene szeretne a nagymamán és unokáján itt megteheti.