hagyomány

2017.10.10. 13:50

Anyamentes(ítő) hétvége

A gyerekek részéről sokkal kevesebb panasz, illetve „éhes vagyok, szomjas vagyok” merül fel, mert jóval önállóbbak és azonnal „önellátóbbak”, mint amikor az anyák is a közelben vannak.

Molnár Sándor

Fotó : Jeney László

Élvezik az apák nyújtotta nagyobb szabadságot is, így aztán a mindhárom fél: az anyák, az apák és a gyerekek is jól járnak

Már régi hagyomány, hogy egy baráti társaság férfitagjai anyamentesítő hétvégét tartanak. Az egész úgy kezdődött, meséli Fábry Szabolcs ötletgazda, hogy Erdélyben volt a családjával, amikor feleségének, egy rendkívüli helyzet miatt, haza kellett utaznia a munkahelyére. Ő ott maradt a három gyerekkel több napra, és ebből alakult ki a hagyomány, hogy évente három-négy napot eltölt a gyerkőcökkel. A csapat, volt évfolyamtársakkal, több évtizedes barátokkal bővült, majd évről-évre csatlakoztak hozzájuk egyéb ismerősök és barátok is a gyermekeikkel.

Fotó : Jeney László
Fotó : Jeney László
Fotó : Jeney László

Az elmúlt hétvégén 13 apuka és 27 gyerkőc ( 3 -tól a 15 évesig ) tartott anyamentesítő napokat. Három nagyvázsonyi, egy-egy füredi és alsóörsi családfő mellett az ország más pontjairól is nekivágtak a rendhagyó kalandnak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az anyamentesítő hétvégéből az apukák is jól jönnek ki, mivel sokkal könnyebben engedik el őket a fiús programra, amelyet lehetőség szerint valamilyen természeti, vagy kulturális értékben gazdag területre, vidéki helyszínre szerveznek. Az is szokássá vált, mivel a csapatból régen többen együtt cserkészkedtek, hogy kisvasút közelében szállnak meg és bejárják vele a környéket. Most a Szob – Nagybörzsöny vasútvonal mentén fedezték fel a táj szépségeit. Hagyományosan megrendezték az apák-gyerekeik focimeccset is, és természetesen a felnőttek megkóstolták egymás pálinkáit, mert a buli is fontos része az anyamentes hétvégi programnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában