Együttműködés és összetartozás

2018.03.19. 17:07

Ünnepi állománygyűléssel emlékeztek a forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára Balatonakarattyán

Az ünnepség keretében az alakulatnak zászlószalagot adományozott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.

Singer Éva

„1848 március 15-e és a pesti eseményeket követő másfél év felemelő története máig hivatkozási pont, s immár 170 éve nem halványuló emlék, a csoportérdekeken felülemelkedő nemzeti összefogás sokszor hivatkozott példája. Ezen a napon – immár hagyományosan – egyszerre emlékezünk mintegy másfél év eseményeire, szereplőire, katonákra, egyszerű polgárokra, politikusokra, a reformkor megannyi nagyságára, akiknek az 1848 tavaszán megalakuló első független felelős magyar kormányban való részvétel volt addigi politikai tevékenységük csúcspontja – emelte ki az évfordulón dr. Solymosi József tanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa.

Dr. Solymosi József tanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa ünnepi beszédében három társadalmi réteg képviselőjének másfél évét idézte fel: hogyan élhette meg az 1848 tavasza és 1849 ősze közötti időszakot egy császári-királyi katonatiszt, egy ifjú joghallgató, és egy, a jobbágysorsot éppen maga mögött hagyó fiatal parasztember.

 

Beszédében három társadalmi réteg képviselőjének másfél évét idézte fel: hogyan élhette meg az 1848 tavasza és 1849 ősze közötti időszakot egy császári-királyi katonatiszt, egy ifjú joghallgató, és egy, a jobbágysorsot éppen maga mögött hagyó fiatal parasztember. „Mindezzel azt szerettem volna érzékeltetni, mennyiféle életút egyesült 1848-49-ben, egy nemzeti ügy mellett. Mi magunk pedig – kései utódokként – egyetlen nap köré sűrítve emlékezünk egy másfél éves eseménysor szereplőire, már-már mitologikus hőseire, akik minden bizonnyal életük legfontosabb eseményeként vallották a szabadságharcban történt részvételüket, és életük alkonyán is büszkén tudatták a külvilággal: ők 48-as honvédek voltak – zárta ünnepi gondolatait dr. Solymosi József.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nevében dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok kötötte fel a zászlószalagot a 100 éves üdülő csapatzászlajára.

A megemlékező beszédet követően a közelmúltban 100 éves évfordulóját ünneplő Honvéd Üdülőnek zászlószalagot adományoztak az alakulattal együttműködő társszervek vezetői. Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a csapatzászló, melyet a novemberi jubileumra kapott az alakulat, amely az összetartozást szimbolizálja, a most adományozott szalag pedig a tiszteletet szimbolizálja és az együttműködést. „Egy évvel ezelőtt kerültem Veszprém megyébe, parancsnok úr rögtön megkeresett, hogy együttműködési megállapodást írjunk alá, és a tavalyi évben már több alkalommal is kölcsönösen kiegészítettük, segítettük egymás munkáját. Azt kívánom, hogy az elkövetkező években ez ugyanígy maradjon, a szalag felkötése pedig azt szimbolizálja, hogy összetartozunk.”

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szalagját Dányi Béla tű. dandártábornok kötötte fel az alakulat zászlajára. Hangsúlyozta: „Ez a szalag szimbolizálja együttműködésünket, amely megvalósul munkánkban, szolgálatunk ellátásában a haza védelme és a biztonság erősítése, növelése érdekében”.

 

A megyei rendőrfőkapitány után Dányi Béla tű. dandártábornok, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kötötte fel az intézmény szalagját az alakulat zászlajára. Beszédében hangsúlyozta: a csapatzászló a haza, a nemzet, az eskü és a csapat iránti elkötelezettség, hűség szimbóluma; a bátorság, a bajtársiasság és a becsület jelképe. „Ez a szalag szimbolizálja együttműködésünket, amely megvalósul munkánkban, szolgálatunk ellátásában a haza védelme és a biztonság erősítése, növelése érdekében, és a tiszteletünk jelét azért a teljesítményért, amit Önök nap, mint nap végeznek.”

Az ünnepség végén Piros Ottó ezredes, az alakulat parancsnoka nyújtott át elismeréseket a beosztásában kiváló munkát végző állománynak, valamint a kerek évfordulót ünneplőknek. A rendezvény a Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában