helyi értékek

2017.09.17. 15:40

Barnagi falunap helytörténeti kiállítással

Én magam is egy kis faluból, Nyárádról származom, és úgy gondolom, hogy a helyi értékek ápolása, az elődeink megismerése, munkájának megbecsülése nagyon fontos. Szívből gratulálok az ötletgazdáknak és köszönjük azoknak, akik felajánlották, összegyűjtötték, ide hozták és bemutatásra alkalmassá tették – mondta az államtitkár a helytörténeti kiállítás kapcsán.

Molnár Sándor

Horváth Zoltán polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselő az új helytörténeti kiállítás előterében a falunap megnyitóján

A falunapra érkeztek vendégek a környező településekről, valamint Katzentalból, abból a kis faluból, ahonnan az első német telepesek is jöttek Barnagra. Elfogadta a meghívást Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő, akinek a segítségével valósul meg a településen a kültéri vizesblokk, amely lehetőséget nyújt majd táboroztatások és sportrendezvények megtartására. Az, hogy ez a beruházás a Belügyminisztérium támogatásával, várhatóan szeptember végére elkészül, már több mint tízéves vágya a falunak – fogalmazott köszöntőjében Horváth Zoltán polgármester.

Horváth Zoltán polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselő az új helytörténeti kiállítás előterében a falunap megnyitóján

Kontrát Károly köszönte a barnagiak meghívását. Mint mondta mindig szívesen jön a településre, amellyel rendszeres kapcsolatot tart. Barnag gyönyörű település, csodálatos értékei vannak, de legfontosabb értékei az itt élők. Kérte a helyeiktől, hogy szeretetben, békességben működjenek együtt a falu boldogulása érdekében, amelyben rá, mint országgyűlési képviselőre számíthatnak.

Horváth Zoltán polgármester beszámolt arról is, hogy hamarosan indul a katolikus ravatalozó felújítása is, amelyet több ütemben valósítanak majd meg. A falunapi programok közül kiemelte a Barnag Jövőjéért Alapítvány által létrehozott helytörténeti kiállítást, amelyet Márkusné Vörös Hajnalka az MNL Veszprém Megyei Levéltára főlevéltárosa mutatott be. A gyűjtemény alapját még a korábbi önkormányzat vezetése kapta Antal Gyulánétól és ezt bővítették ki az alapítvány felhívása alapján. A polgármester külön megemlítette Fehér Péter szerepét, aki a fotóival segítette nem csak a kiállítást, hanem Barnag megújuló honlapjának elkészülését is.

A Barnag Jövőjéért Alapítvány által létrehozott új helytörténeti kiállítást Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Levéltár főlevéltárosa mutatta be Fotó: Molnár Sándor

A falunapon meséivel szórakoztatta a helyieket Berecz András Magyar örökség-díjas, Kossuth-díjas előadóművész. A gyerekeket Bubi-bulival, azaz többféle méretű buborékfocival várták. A szervezők finom vacsorával is készültek. A Tótvázsonyi Vadásztársaság és a Kinizsi Vadásztársaság által felajánlott vaddisznókból készítettek értő kezek finomságokat, illetve készült töltött káposzta is. A helyiek 40 tálcányi süteménnyel járultak hozzá a jó hangulatú esthez, amelyen az újjáalakult Bakonyvári Duó húzta a talpalávalót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában