huszadik évforduló

2017.09.17. 14:09

Múlt és fényes jövő között – Várossá nyilvánítását ünnepelte Devecser

A lelkek egyben vannak, a településnek van múltja és fényes jövő várhat rá. A lehetőségek adottak, összefogással lehet jól kihasználni őket – fogalmazott Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő az újra várossá nyilvánítás huszadik évfordulóján rendezett ünnepségen.

Penk Tímea

A jubileumi rendezvényen Gárdonyi Géza-település táblát avattak a Pápai úti vasúti átkelőnél, majd a Deák téri emlékkertben időkapszulát helyeztek el. Devecseri és balatonfűzfői fúvósok találkoztak a Petőfi téren, majd ünnepi gálaműsort tartottak a művelődési házban. Szente-Takács Anna intézményvezető köszöntötte a vendégeket, majd a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar és Schultz Jennyfer operaénekes-növendék közreműködésével szólalt meg a Himnusz. Ferenczi Gábor polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy 1997-ben szerzett a település városi rangot, vagyis visszakapta azt, hiszen már a középkorban mezővárosi ranggal rendelkezett.

- Városunk területén öt falu állt, amelyek valószínűleg már a tizenkettedik században léteztek. Egy 1274-ben kelt okmány említi először településünket mint családnevet – ismertette Ferenczi Gábor, majd megemlített néhány fontos eseményt: 1625-ben az Esterházy család tulajdonába jutott a vár és környéke, 1872-ben megindult a vasúti közlekedés. Gárdonyi Géza segédtanítóként 1882-ben két évig a településen élt, és itt szerezte a Fel nagy örömre című művét. A polgármester elmondta, hogy hazánk 3179 településéből 346 rendelkezik városi ranggal. Devecser a jelenlegi kritériumoknak nem tudna teljes mértékben megfelelni.

- A városi rang önmagában csak egy titulus, egy hátravetett jelző a településnév után, de ez nekünk, Devecserben, sokkal többet jelent: büszkeséget, presztízst, felelősségtudatot. Büszkék vagyunk a történelmi múltra, a természeti és épített környezetre, az itt élő és az elszármazott, tenni akaró emberekre, az innen sarjadó tehetségekre – hangsúlyozta a 4518 lelket számláló település polgármestere. Devecser a vörösiszap-katasztrófa után kapta az összefogása városa elnevezést, valamint Kovács László alpolgármester javaslatára a Somló fővárosa titulust. Ferenczi Gábor köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak Devecser fejlődéséhez.

Kovács Zoltán szerint ahogyan a magyar nép lelkét megtörte a trianoni diktátum, úgy Devecser lelke kétszeresen is sérült: a szocialista államigazgatás megszüntette a devecseri járási székhelyet Ajka iparfejlesztésével egy időben, majd a profira hajtó kapitalisták törték meg a devecseriek életét.

 

- Az összefogás városa lett Devecser, amely több tízmilliárd forintos állami segítségnyújtásból újulhatott meg. Számos beruházás mellett megépült a rendőrőrs, a posta, utakat hoztak rendbe, közösségi célokat szolgáló fejlesztések valósultak meg, a vörösiszap-katasztrófa pernyertes vagyoni és személyi sérültjeinek a kártérítésében nyújtott segítség mellett az állam továbbra sem engedte el Devecser kezét. Észak-Dunántúl egyetlen kiemelt vállalkozási övezeteként számos kedvezményhez jutnak a térségbe érkező vállalkozások, és több száz millió forint jut egyebek mellett az ipari park létesítésére és a foglalkoztatás bővítésére – sorolta Kovács Zoltán. Az államtitkár elmondta, hogy Devecserhez személyes érzelmi szálakkal kötődik, hiszen a szülei a településen ismerkedtek meg. Fontos volt számára, hogy a város ismét járási központtá váljon. Levéltári kutatásait a miniszter elé terjesztette, és örömmel töltötte el, amikor Devecser 2013-ban megkapta a járásszékhelyi címet.

A helyi származású Világosi Gábor – aki Devecser várossá avatásának idején a Belügyminisztérium államtitkára volt – levélben köszöntötte az ünneplőket. Nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy jelen lehetett, amikor 1997-ben Göncz Árpád köztársasági elnök átadta a kulcsot Jokesz István néhai polgármesternek. Világosi Gábor felidézte a politikai, társadalmi, természeti és ipari katasztrófákat, valamint a város újjáéledését.

Világosi Gábor levele:

Tisztelt Városlakók, Kedves Devecseriek!

Először is elnézést kérek, hogy egy korábban lekötött külföldi utam miatt nem tudok személyesen részt venni az ünnepségen, így nem tudom személyesen elmondani, hogy milyen fontos számomra is ez az évforduló. Megkértem Czeidli József barátomat, hogy tolmácsolja Önöknek az ezzel kapcsolatos gondolataimat, érzelmeimet.

A mai nap a devecseriek életében a visszatekintés, az emlékezés napja.

Mint Devecser szülöttje én is emlékezem...

A kilencvenes évek közepén hivatalos úton Litvániában jártam, megnéztem egy híres könyvtár térkép kiállítását. Amikor rátaláltam Magyarország térképére, azonnal Devecsert kezdtem keresni, mert az a térkép, amin nincs feltüntetve Devecser az én számomra nem is térkép. Ott a távoli balti állam kiállításán, egy középkori térképen, nagy örömömre megláttam Devecsert. Nem kis büszkeséggel mutattam a mellettem állóknak, különösen a jelen lévő Göncz Árpád köztársasági elnök úrnak a dupla „W”-vel, és CH-val írt szülőfalum nevét.

Aztán néhány hónap múlva felhívott Árpi bácsi, hogy Ő avatja várossá Devecsert, de nagyon örülne, ha ezt „egy igazi” devecseri társaságában tehetné. Így aztán életem egyik szép pillanataként megadatott nekem, hogy a várossá avató ünnepségen beszédet mondhassak, ott lehessek azon az eseményen, amelyen Devecser megkapta, egész pontosan visszakapta méltóságát, régi jussát, a városi rangot.

Hazánk történelmi viharaiban sok-sok próbát kellett kiállnia devecseri őseinknek.

Eleink hadakoztak a törökkel, helyt álltak a háborúk és forradalmak kegyetlen, embert próbáló időszakában. Át kellett élniük, amikor 1971. szeptemberében Devecser nagyközség – a hajdani mezőváros – több, mint fél évezredes járási székhely rangja megszűnt.

Azonban az itt lakók nem csak a politikai, társadalmi megrázkódtatásokat élték át és túl, hanem a természeti katasztrófákat is. Az 1959. évi júliusi árvizet éppúgy, mint a mindent felülmúló, hét évvel ezelőtti borzalmas „vörösiszap” katasztrófát.

Sokan és sokszor azt gondolták, hogy itt megszűnik az ÉLET, lakhatatlanná, élhetetlenné válik a település. Tévedtek! Az itt élők élni akarása, a vidékhez való ragaszkodása, a település iránti szeretete az évszázadok során, csakúgy, mint a közelmúltban újra,és újra élhetővé tették Devecsert.

Mit is kívánhatnék Devecser város lakóinak, mint azt, hogy az elkövetkező évszázadokban a sors ne állítsa az itt élőket újabb és újabb próbatételek elé!

A település történetének legfontosabb eseményeiről Czeidli József tanár tartott előadást, majd átadták az Év Rendőre díjat. Farkas Balázs rendőr zászlósnak Ferenczi Gábor és Bognár Ferencné, a közbiztonsági és bűnmegelőzési bizottság elnöke adta át a kitüntetést.

A helyi általános iskola diákja, Dávid Eszter népdalcsokrot adott elő. Az ünnepség zárásaként Ormánlaky Péter fúvószenekara és Schultz Jennyfer éneke kísérte a Szózatot.

 

Gárdonyi-település táblaavató

A 8-as számú műútról a bevezető út mellett avatták azt a táblát, amely Devecsert Gárdonyi-településként említi. Huszonegy ilyen hely létezik, ahol Gárdonyi Géza élt. Az író dédunokája, Keller Péter és Cs. Varga István irodalomtörténész professzor, valamint Ferenczi Gábor polgármester mondtak rövid beszédet. Elhangzott, hogy Balatongyörök után a kisváros másodikként állított Gárdonyi-település táblát. A fehér lepellel borított és nemzetiszínű szalaggal átkötött emlékjelet Keller Péter és Ferenczi Gábor leplezték le.

Ferenczi Gábor polgármester beszédet mond a Gárdonyi-kertben

A nagyszámú közönséget ezen a napon Tihanyból ide érkező városnéző kisvonat szállította vissza a városháza elé. Innen rövid sétával vonultak át a Gárdonyi-kertbe, ahol időkapszulát helyeztek el, amely arra emlékeztet, hogy az 1790-ben épült parasztbarokk házban a közeljövőben Gárdonyi Múzeum létesül. Közben felcsendült az író Devecserben írt és komponált Fel nagy örömre kezdetű éneke Cseh Tamás előadásában. Az ünnepség a „kisiskola” melletti téren folytatódott. A helyi ifjúsági fúvószenekar és a vendég balatonfűzfőiek adtak koncertet. A műsorban Schultz Jennyfer is közreműködött.

Czeidli József

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában