73 kiállító 450 szárnyassal

2017.09.17. 15:40

Pintytől a papagájig: ilyen volt a veszprémi díszmadár-kiállítás

Díszmadár-kiállítást tartott a hétvégén a Veszprém Megyei Díszmadárbarát Egyesület. A kétnapos kiállításra érkeztek kiállítók az ország több megyéjéből, és Szlovákiából is. 73 kiállító 450 madarat hozott el.

Sági Ági

A legkisebb zebrapintytől a nagytestű jákópapagájig mindenféle madár volt, a kiállítás legnagyobb sztárja a hatalmas kék-sárga arapapagáj volt, amivel gazdája már világbajnokságot is nyert.

A Veszprémi Művelődési Központban a két nap alatt nyolcszázan voltak kíváncsiak az egzotikus madarakra. A látogatók vásárolhattak is, a tenyésztők közül többen hoztak el értékesítendő állataik közül is néhányat. A kiállított madarakat bírálták is. Vizsgázott bírók pontozták a madarak fajtajellegét, tollazatát, körmeit, kiállását.

 

- 12 éve működik az egyesület, ez a 11. kiállításunk. Az egyik cél, hogy megmutassuk a nagyközönségnek a madarainkat, és hogy népszerűsítsük a díszmadár- tartást. A másik, hogy lehetőséget biztosítsunk tenyésztőinknek a találkozásra, beszélgetésra, tapasztalatcserére. A kiállítás mellett szakmai előadások is vannak- mondta el lapunknak Tax Antal, a Veszprém Megyei Díszmadárbarát Egyesület elnöke.

Az egyik szakmai előadáson a díszmadár- gyűrűzés jogszabály- változásáról volt szó. A nyáron életbe lépett jogszabály szerint mostantól sokkal több fajt kell gyűrűzni. Vannak olyan fajok, melyeket eleve tenyésztettként kezel a szakma- például a zebrapintyek, hullámos papagájok, nimfa papgájok- de a nehezebben tenyészthető fajok gyűrűzésére ezután szigorúbb szabályok vonatkoznak.

- Minden tenyésztőnek más a kihívás. Van, aki a könnyebben tenyészthető fajok különleges színváltozatait, vagy azok kombinációit próbálja létrehozni, van, akit maga a tenyésztés érdekel. Ha egy madár szaporodik, azt jelenti, hogy jól érzi magát a környezetében. Vannak olyan papagájok, amik életre szólóan választanak párt, de általában is hónapokra van szükség ahhoz, hogy a madarak megszokják egymást és párba álljanak- tette hozzá a szakember.

Heimbach Vivien Hidegkútról hozta el kéthónapos venezuelai amazonpapagájait. A kéthónapos madarak kézzel neveltek.

- Az ő szüleik egy még vadon befogott szülőpár, ők 12 év után most tojtak le először. Mivel gyűrűzni kellett a kicsiket, féltünk, hogy a szülők nem fogadják vissza őket, ezért döntöttünk a kézzel nevelés mellett- meséli.

A nagyrészt Ausztráliában és Dél- Amerikában honos fajok képesek alkalmazkodni a mi klímánkhoz is, Hollandia vagy Németország közparkjaiban gyakran látni egzotikus papagájokat. Ezeket a valahonnan megszökött madarakat persze etetik, de színpompás tollaik és kezdeti sutaságuk miatt gyakrabban lesznek a ragadozók áldozatai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában