ágynak esett

2017.11.16. 09:00

Eltörte zárkatársa orrát

Bántalmazta zárkatársát a korábban rablásért elítélt fiatalember. Egy év nyolc hónapra büntették.

Mátételki András

A pápai B. Lajost korábban kétszer is elítélték rablásért. Először 2012-ben mondták ki bűnösnek, akkor öt évet kapott. Ez év februárjában már nyolc évvel sújtották ezért a bűncselekményért. A 26 éves férfi a veszprémi börtön zárkájában tavaly júliusban összeszólalkozott egyik társával, akit ököllel kétszer tarkón ütött. A bántalmazott nekiesett az ágynak, aminek következtében eltörött az orra.

A vádlott tagadta a bűnösségét, a sértett pedig úgy nyilatkozott a tárgyaláson, hogy őt nem verte meg a fiatal, saját figyelmetlensége miatt sérült meg. Ezeknek ellentmondott a fegyőr, aki aznap délután zárkaellenőrzéskor benyitott az 52-es cellába, s azt látta, hogy az asztal mellett ülő vádlott hirtelen felugrik, majd cellatársát többször tarkón üti, mert az véletlenül rálépett a lábára. Akkor sem hagyta abba a bántalmazást, amikor a sértett a vaságyra esett. Az őr úgy ítélte meg, hogy az ütések erősek voltak, s látta, hogy vérzik a bajba került orra.

A Veszprémi Járásbíróság testi sértés bűntette miatt B. Lajost egy év nyolc hónap börtönre ítélte. A törvényszéken jogerőre emelkedett a döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában