augusztus 20

2018.08.20. 21:05

Erős és biztonságos Magyarország – Ünnepség Tihanyban

Erős, büszke európai ország hazánk, amelyben biztonságban élhetünk, és a Szent Istváni hagyományokat folytatja, amely garanciát ad arra, hogy a következő ezer esztendőben is fenn áll Magyarország, hangsúlyozta Kontrát Károly, a település és a térség országgyűlési képviselője augusztus 20-i ünnepi beszédében Tihanyban, a Mádl Ferenc téren.

Kovács Erika

Fotó: Pesthy Márton/Napló

-Minden olyan ünnep, amely nemzeti értékeinkre, magyarságunkra irányítja a figyelmet nagyon fontos számunkra, hiszen ma olyan időket élünk, amikor a nemzetnek, a nemzethez való tartozásnak, a hazafiságnak sokkal nagyobb jelenősége van, mint néhány évtizeddel ezelőtt, szólt az ünneplőkhöz az országgyűlési képviselő. Kontrát Károly hozzátette, államalapító Szent István királyunk olyan kiemelkedő történelmi személyiség volt, akinek köszönhetjük, hogy Európához tartozunk, hiszen a kereszténység felvételével az államszervezet kiépítésével a keresztény Európához csatlakoztatta Magyarországot. A politikus kiemelte, István király szigorú ember volt az írások szerint, mert szigorú törvényeket hozott, amelyeket be is tartatott, és olyan életformát valósított meg, amelyben a hitnek és a törvényességnek kiemelkedő szerepe volt.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

-Szent István megküzdött azért, hogy Magyarország olyan állam legyen, amely védelmet nyújt az itt élő magyaroknak, amely otthont és biztonságot teremtett számukra. Hazánk Európa egyik legrégebbi állama, büszkén tekinthetünk vissza a több mint ezer éves államiságra. Augusztus huszadika az az ünnep, amikor büszkék lehetünk magyarságunkra, kereszténységünkre, államalapító királyunkra, aki nem csak az államszervezetet építette ki, hanem az egyház szervezetét is ő hozta létre, érsekséget, püspökségeket, monostorokat alapított. Neki köszönhetjük, hogy ma is létezik Magyarország, és a keresztény világhoz tartozunk. Életműve bebizonyította, mindenért, ahogy neki is, meg kell küzdeni, hangoztatta a képviselő. Szól arról, hogy hazánkra mindenki büszkén tekinthet, hiszen Magyarország erős, büszke európai ország, amelyben biztonságban élhetünk, és a Szent Istváni hagyományokat folytatja, amely garanciát ad arra, hogy a következő ezer esztendőben is fenn áll Magyarország.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az ünnepi gondolatok után Kontrát Károly, Tósoki Imre polgármesterrel, Mihályi Jeromos perjellel és Korzenszky Richárd perjel emeritusszal együtt megszegte a nemzeti színű szalaggal átkötött, már új búzából sütött kenyeret, amit a polgármester kollégáival együtt szétosztott az ünneplők között. Korzenszky Richárd az új kenyér kapcsán az egységre, és a mások iránti felelősségre hívta fel a figyelmet.

Az ünnepi hangulatról Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, majd a Rajkó Zenekar gondoskodott Tihanyban. Az esti tűzijáték a hajóállomásnál elkápráztatta a nézelődőket, akik utcabálon szórakozhattak hajnalig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában