Ezüstérem

2017.11.20. 11:00

Ezüstérem – Az alapos felkészülés meghozta gyümölcsét

PÁPA A Magyar Nemzeti Levéltár reformációs vetélkedőjében országos második helyezést ért el a pápai református gimnázium művészeti tagozatos csapatával.

Adorján Zoltán magyar–történelem szakos tanár, Nagy Bettina, Punk Gabriella, Vajda Bálint Alex és Albert Dóra Lili az elkészített 1555-ös újsággal és a templommakettel Fotó: Laskovics Márió

A Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció projektjében megvalósult, Utazás Wittenbergbe elnevezésű országos történelmi vetélkedőben második helyezést ért el a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma az Albert Dóra Lili, Nagy Bettina, Punk Gabriella, Vajda Bálint Alex 12. M osztályos tanulók alkotta csapattal. Felkészítő tanáruk, Adorján Zoltán elmondta, év elején értesültek a háromfordulós versenyről, melyen négy – két általános iskolás és két gimnazista korú – csapattal indultak. 2017 februárjában ötperces filmben kellett egy reformációhoz kötődő témát bemutatni, az elkészült alkotások megtalálhatók a Veszprém Megyei Levéltár honlapján. A második fordulóban internetes teszten kellett a lexikális tudást bizonyítani a reformáció vallási, szellemi-kulturális, egyházművészeti, építészeti, zenei összefüggéseiről. Végül a 63 indulóból művészeti osztályos csapatuk bejutott az október 21-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltárban rendezett döntőbe, melynek keretében az 1555. év eseményeiről szóló „korabeli” újságot kellett elkészíteni, kinyomtatni és bemutatni, egy 1781 előtti városi evangélikus templom „építési projektjét” kellett elkészíteni és prezentálni, valamint előre kiadott 18. századi forrásszövegek alapján érvelő vitában megmérkőzni. A méltó vetélkedés eredménye ezüstérem lett a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium mögött.

Adorján Zoltán magyar–történelem szakos tanár, Nagy Bettina, Punk Gabriella, Vajda Bálint Alex és Albert Dóra Lili az elkészített 1555-ös újsággal és a templommakettel Fotó: Laskovics Márió

– Legtöbb energiánkat, mintegy 100 munkaórát, a templomépítési tender emésztette fel. Nehéz volt a feladat, mert a türelmi rendelet előtt nagyon kevés protestáns templom építését engedélyezték. Hosszas kutakodás után mindössze négyet találtunk, kettőt a felvidéken, egyet Békés megyében, egyet pedig Várpalotán. Míg a többi csapat szinte mindegyike fiktív pályázatot választott, addig mi gyakorlatilag történészi munkát végeztünk a várpalotai gyülekezet felkeresésével, a Pápai Református Gyűjtemények adatbázisa és kollégái – különösképpen Köblös József főlevéltáros, illetve Petrik Iván, a pápai levéltár főlevéltárosa – segítségével. Nagyon elégedett vagyok a csapat fegyelmezett, tudatos teammunkájával. A felkészülést segítette még Goór Erika Judit, Boros Zita, Kisantal Tibor, Marosi Diána és Nikolausz Krisztián – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában