Bájos csöppségek

2017.10.21. 09:00

Újra meghirdetjük a gyermekmosoly-pályázatot

A Napló 2017-ben újra meghirdeti a Veszprém megyei gyermekmosoly-pályázatot.

Mivel jól tudjuk, minden szülő számára saját csemetéje a legszebb a világon, idén is játékra hívjuk az édes-anyákat, édesapákat, nagyszülőket. Azok jelentkezését várjuk, akik úgy gondolják, gyermekük, unokájuk sikerrel vehet részt fotópályázatunkon.

Kizárólag olyan, jó minőségű, legalább 300 kB méretű fényképeket fogadunk el, amelyeken a gyermek egyedül, közelről látható. Mivel gyermekmosoly-pályázatról van szó, csak azokat a képeket tudjuk nevezésként elfogadni, amelyeken valóban mosolyog a gyermek. Kérjük azt is, hogy ikrek esetében a gyermekeket külön-külön nevezzék! A fotó mellett szükségünk lesz a gyermek adataira és a közléshez való hozzájárulást tartalmazó szülői nyilatkozatra – mindezt a cikk végén található űrlapon lehet majd eljuttatni hozzánk.

A 2017-es gyermekmosoly-pályázatra kizárólag a veol.hu-n lehet jelentkezni. A fotókat és a szükséges adatokat november 9-én reggel 9 óráig várjuk honlapunkon.

A beérkezett fényképek közül kétfordulós zsűriztetéssel válogatjuk ki játékunk győzteseit. Már a legszebb 75 mosoly kiválasztását is olvasóinkra bízzuk, az első körös online szavazás november 11-től 13-ig tart. A legjobb 75 kép újságban való megjelentetése november 14-től kezdődik hármasával, a veol.hu weboldalon pedig együtt közöljük a fotókat. Az újságban megjelenő szavazószelvényeken és a veol.hu-n lehet majd voksolni, november 14-től előreláthatólag december 15-ig. A leadott voksokat összesítjük, így alakul ki a végeredmény.

Az első három helyezett és a különdíjas értékes ajándékban részesül. A nyeremények: 50 ezer, 30 ezer, valamint 10 ezer forintos játékvásárlási utalvány és a Mikulás könyve, a különdíjas is 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kap a Mikulás könyvével együtt. A győztes elnyeri a 2017 legbájosabb gyermekmosolya címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában