sorskérdés a lépéstartás

2018.07.18. 17:30

Itt a jövő: digitális pontot adtak át Balatonfüreden

Korszerű informatikai szolgáltatásokkal az ország 600. digitális pontját adták át Balatonfüreden, a Lipták Gábor Városi Könyvtárban, szerdán, ahol két millió forint kormányzati támogatással többek között laptopokat, tableteket, okos telefonokat, multifunkciós nyomtatógépet helyeztek el.

Kovács Erika

Nyikos Andrea, a balatonfüredi könyvtár munkatársa ismerkedik az új eszközökkel

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Átgondolt munka

A helyszínt a közösség életére nézve jóléti pontnak nevezte Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Ezzel – mint mondta- jelentősen bővül az évente 40 ezer olvasóval és 80 ezer kötettel rendelkező könyvtár meglévő informatikai szolgáltatása.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kiemelte, azok a települések, ahol tudatos, átgondolt munka folyik, és az értékteremtés, értékőrzés áll a középpontban, valamint a digitalizáció eszközeit is használják, rendben vannak. -Ilyen Balatonfüred, Bóka István vezetésével, akinek munkája minden település, és vezetője számára minta lehet, fogalmazott az államtitkár. Szólt arról, hogy Magyarországon a cél, hogy az emberek, a közösségek, a gazdaság a digitalizáció nyertesei legyenek, amit a kormányzat 2017 őszétől a „Digitális Jólét Program Pontok” kialakításával valósít meg. Erre a célra öt milliárd forintot fordítanak, ebből kettő milliárdot eszközökre szánnak. Az országban a balatonfüredivel együtt jelenleg hatszáz digitális pont működik, ahol egyebek között számítógépeket, nyomtatógépeket, kül-, és beltéri wifiket helyeztek el. Összesen 1500 hasonló helyszín kialakítását tűzték ki célul 2018 végéig, Veszprém megyében az elsőt Várpalotán hozták létre, és összesen 51 működik majd. Cél az is, hogy 2019-ben 100 ezer idős ember számára is biztosítják a digitális tudást, képzésük kapcsán intézményekre, így egyetemekre számítanak.

Nyikos Andrea, a balatonfüredi könyvtár munkatársa ismerkedik az új eszközökkel
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A digitalizációval való lépéstartás sorskérdés

-A mindenki számára elérhető digitális pontok fontos szerepet töltenek be az emberek internetes ügyintézéseinél is, ahol a szakemberek segítenek nekik például a munkába állásnál, ügyfélkapu nyitásánál is, derült ki Fromann Richárd, a Digitális Jólét Koordinációs Központ vezetője szavaiból. Úgy mondta, a digitalizációval való lépéstartás sorskérdés, a felzárkózás alapvető feltétele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában