A sikerre koccintottak

2018.01.11. 07:00

Járda és út újul meg, kerékpárút épül nyertes pályázatból Alsóörsön

Először tartottak a településen olyan újévi pohárköszöntőt az Eötvös Károly Művelődési Házban, ahol a helyi vállalkozókon, civil szervezetek vezetőin kívül a lakosság is képviseltette magát.

Szendi Péter

Balról: Ferenczy Gábor, Alsóörs alpolgármestere, Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, Kontrát Károly országgyűlési képviselő, felesége, Kontrát Károlyné Vas Zita, Freund Tamás neurobiológus és Bihari Adél, a Bel Canto Operatársulat énekese Fotó: Szendi Péter

A szervezők az alkalomhoz illő programot állítottak össze.

A zsúfolásig megtelt színházteremben Hebling Zsolt polgármester köszöntötte a vendégeket, megköszönte mindazoknak az áldozatos munkáját, akik segítettek abban, hogy a 2017-es esztendő sikeres legyen. A falu első embere egyben vázolta, hogy idén is rengeteg feladat lesz, az elnyert pályázatok összege megközelíti az egymilliárd forintot, ráadásul még jó pár pályázatuk elbírálás előtt áll. Év végén jött a jó hír, hogy a Belügyminisztérium jóvoltából 15 millió forintos támogatást nyertek út- és járdafelújítására, míg szintén sikeresen nyertek pályázatot a Veszprém–Felsőörs–Alsóörs kerékpárút megépítésére.

Balról: Ferenczy Gábor, Alsóörs alpolgármestere, Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, Kontrát Károly országgyűlési képviselő, felesége, Kontrát Károlyné Vas Zita, Freund Tamás neurobiológus és Bihari Adél, a Bel Canto Operatársulat énekese Fotó: Szendi Péter

Kontrát Károly országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: a fejlődés szemmel látható, a település kilátásai továbbra is jók. Az államtitkár szerint Alsóörsre szívesen jönnek az emberek, egyrészt a kiváló programok miatt, másrészt, mert tiszta, rendezett a település, és az itt élő emberek vendégszeretőek. Kiemelte, hogy hazánkban biztonságban érezhetik magukat az emberek, ezért is keresik fel olyan sokan a Balatont, beleértve Alsóörsöt is.

Az ünnepi beszédeket követően opera- és operettdallamokból összeállított válogatást hallhattak a vendégek Bihari Adél, Csóka Anita és Kálmánffy Ferenc előadásában. Zongorán kísért Bárkányi-Horváth Éva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, zongoraművésze. Végül meglepetés-előadóként fellépett Naszvagyi Vilmos, aki dalmáciai dalokat és örökzöld slágereket adott elő. Az előadások után Ferenczy Gábor alpolgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Bízik továbbra is a közösség erejében, hogy Alsóörs tovább fejlődik; majd boldog új esztendőt kívánt.

A rendezvény baráti beszélgetéssel, koccintással és a helyi óvoda jóvoltából finom vacsorával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában