Balatonakarattya

2018.10.15. 13:37

Külföldi katonák fogadására készülnek

Kétnapos, országos módszertani gyakorláson készülnek fel a befogadó nemzeti támogatásra a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium és társtárcák, a védelmi igazgatás megyei szervezeteinek szakemberei.

Balogh Ákos

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A Cooperative Support elnevezésű módszertani gyakorlat szükségességét, melyet legutóbb az ezredfordulón szerveztek meg az adja, hogy: nagyban megváltozott hazánk biztonságpolitikai környezete, új kormányzati struktúra működik, megváltoztak a jogszabályi hátterek is és a befogadó nemzeti támogatás logikája, módszertana, tervezési folyamata is lényegesen átalakult az idők folyamán. – fogalmazott az esemény megnyitóján Szabó István a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A két napig tartó tervezési és szervezési feladatokból álló gyakorlat során a szakembereknek fel kell dolgozni egy NATO szövetséges katonai dandár esetleges fogadásának és magyarországi állomásoztatásának összkormányzati feladatait, megismerve a résztvevő szervezetek munkáját, jogszabályi hátterét, eljárásrendjeit, hiszen: az ország fegyveres védelmét ellátó magyar és szövetséges fegyveres erők, a társadalom más szereplőinek aktív közreműködése, hatékony támogatása nélkül nem tudják eredményesen ellátni feladataikat. – tette hozzá az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában