sokan féltek az önállóságtól

2018.05.21. 08:00

Meghatározó esemény volt a péti népszavazás

Vajon tudják-e a mai fiatalok és az azóta ideköltözöttek, hogy a sokak által megcsodált és irigyelt, szép, rendezett, élhető Pétfürdő ennek a napnak a következménye? – tette fel a kérdést Miskolczi Ferenc önkormányzati képviselő a település szombaton tartott megemlékezésén az egykori polgármesteri hivatal előtt.

Leitner Vera

Az érvényes és eredményes népszavazás huszonkettedik évfordulója alkalmából szervezett a település több programból álló megemlékezést Pétfürdőn május 18-án és 19-én.

Pénteken a 20 éve történt… című, a Pétfürdő önállóvá válásának huszadik évfordulójára megjelent könyv bemutatójával indult a kétnapos program, mely másnap, szombat délután az egykori polgármesteri hivatal falán lévő emléktáblánál, az évről évre a Szent László Kórus közreműködésével megszervezett megemlékezéssel folytatódott. Itt Miskolczi Ferenc, a képviselőtestület településfejlesztési bizottságának elnöke szólalt fel.

 

– 1996. május 19-én zajlott az a helyi népszavazás, amikor arról szavaztak az itt élők, hogy akarnak-e önálló településként létezni. A népszavazás érvényes és eredményes volt, melynek következtében, illetve hosszas egyeztető tárgyalások után az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád 1997. október 1-jétől Pétfürdőt önálló településnek nyilvánította. Tartok tőle, hogy a mai fiatalok és a nemrég beköltözők már nem tudják, miről is emlékezünk mi itt, az emléktábla előtt minden évben. Feltehetjük a kérdést: jól van-e ez így? Nem, nincs ez így jól. Van ugyanis egy mondás, hogy amelyik nemzet nem ismeri és nem becsüli meg a múltját, az a jövőjét sem tudja sikeresen építeni, s ez a gondolat igaz a településekre is – mondta el Miskolczi Ferenc.

– A messziről jött ember és a mai fiatal felteheti a kérdést, mi volt ebben a népszavazásban olyan nagy dolog, hiszen egy ilyen kérdésre nyilván rohant mindenki szavazni és az igennél húzta be az x-et. Ám sokan féltek az önállóságtól, attól, hogy meg tudjuk-e oldani az önállóság problémáit, hiszen nem volt közigazgatási hivatalunk, szakértelmünk, tapasztalatunk, semmink, csak elszántságunk és hitünk az önálló Pétfürdőben – emelte ki a képviselő, hozzátéve, köszönet illeti az akkor itt élőket, akik azért szavaztak, hogy a helyi dolgokról a helyben megválasztott képviselők döntsenek, akik napi kapcsolatban állnak a pétfürdői polgárokkal. Ezt követően a megjelent képviselők virágokat helyeztek el a régi polgármesteri hivatal falán lévő emléktáblán.

Az ünneplés a Közösségi Ház és Könyvtárban folytatódott, ahol a jelenlévők a Pétfürdői tavasz című fotókiállításon a természet és a település szépségét bemutató felvételeket csodálhatták meg. A 17 órakor kezdődő ünnepi műsor Horváth Éva polgármester köszöntőjével kezdődött, aki elmondta, az október 1-jei önállóvá válás után megalakult képviselőtestület első döntései közé tartozott, hogy május 19-ét Pétfürdő napjává nyilvánítsa. – Ez a nap azért is érdekes, hogy mert mindig megpróbáltunk valamit hozzácsatolni. Avattunk, alapköveket tettünk le ezen a napon évről évre – hangsúlyozta a polgármester, kiemelve, ennek köszönhetően indult meg aztán a bölcsőde, a Szent István-park, az új polgármesteri hivatal megépítése is.

A közönség a köszöntő után az ünnepi műsor keretében a Panelkuckó Napközi Otthonos Óvoda gyermeknéptánccsoportja, a Horváth István Általános Iskola tanulói, az Eszterlánc Mazsorett Együttes, a Muskátli Táncegyüttes és a Napfény Női Kar műsorát tekinthette meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában