tornaszobát, sószobát szintén kialakítanak

2018.04.19. 07:00

Bölcsődével bővül az óvodájuk – Egyre több gyermek születik Monostorapátiban

Tizenkét főt befogadó bölcsődével és egyebek mellett tornaszobával bővül hamarosan a község óvodája, amelyben a környékbeli települések legkisebbjei is nevelkednek.

Tóth B. Zsuzsa

Az óvoda épületének a képen látható részéhez építik majd a bölcsődét Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A megvalósításhoz 180 milliós, százszázalékos támogatást biztosít a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program. Az óvodában jelenleg két, egymásba nyitható csoportszobán osztozik több mint ötven kisgyermek. Az intézmény udvara azonban elég tágas ahhoz, hogy az épület hozzávetőlegesen kétszáz négyzetméterrel bővüljön. A beruházás során a bölcsődei helyiség és a tornaszoba mellett sószobát és kiszolgálóhelyiségeket ugyancsak kialakítanak.

Továbbá átalakítják kissé az udvart, megújulnak az óvodai udvari játékok, és a bölcsőde udvarát lekerítik a rendelkezésre álló helyből. Az építkezés hamarosan elkezdődhet és várhatóan év végére befejeződik.

Takács Péter polgármestertől megtudtuk, hogy a településen folyamatosan nő a gyermekek száma, valamint a környező falvakból is érkeznek gyerekek az óvodába. Az előzetes számítások szerint a tizenkét főt befogadó bölcsőde egyelőre megfelel majd az igényeknek, valamint három dolgozónak is munkát ad a jövőben.

Az óvoda épületének a képen látható részéhez építik majd a bölcsődét Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A településen az alapellátás épülete ugyancsak kibővül és megújul. A háziorvos, iskolaorvos, védőnő és fogorvos egy helyen várja a betegeket, azonban a hatvanas években készült épületben csak a kilencvenes években volt egy átalakítás, azóta nagyobb felújításon nem esett át. Elavult, akadálymentesítése csupán részleges, a mai követelményeknek csak a fogorvosi rendelő felel meg. A váróhelyiségeket, vizesblokkot fel kell újítani, akadálymentesítés, a fűtés korszerűsítése, nyílászárócsere, burkolás, esőbeálló kialakítása szükséges. A belső átalakításon kívül mintegy nyolcvan négyzetméternyivel megnő az épület alapterülete is. Az átalakítás idejének egy részében valószínűleg zárva lesz a rendelő. A kivitelezés az idei évben elkészül a tervek szerint.

A belterületi utak javítására hamarosan hozzávetőlegesen egy kilométer hosszan több mint 17 milliót fordíthatnak. Az összegből négymilliós a saját forrás, a többi pályázati támogatás. A Kossuth utcában az időközben elavult vízvezetéket ki kell váltani, jelenleg az engedélyeztetésnél tartanak, a kivitelezés emiatt csúszhat. A Zrínyi és a Fenyves utca aszfaltozása egyszerűbb lesz majd – mondta a polgármester. Azonban van két olyan útszakasz a településen, amelyik nincs aszfaltozva, a jövőben azok is burkolást kaphatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában