Pápa

2017.10.11. 11:47

Elhunyt tagjaira, bajtársaira emlékezett a Honvéd Bajtársi Klub

Elhunyt tagjairól és bajtársairól, valamint az idősek világnapjáról emlékezett meg az idén 45. évfordulóját ünneplő Honvéd Bajtársi Klub a Huszár Közösségi Házban.

Polgár Bettina

Fotó: Polgár Bettina

Az esemény Polyák István nyugállományú törzszászlós emlékbeszédét követően Gosztola István szavalatával, majd a Huszár Közösségi Ház bejárata mellett található, 15 esztendővel ezelőtt felavatott emléktábla megkoszorúzásával, gyertyagyújtással vette kezdetét.

Fotó: Polgár Bettina

Oláh Emil tábori lelkész köszöntőjében a Bibliából idézett. – Társadalmunk isteníti a fiatalságot, és kevéssé becsüli az öregséget. De miként látja ezt Isten? Találhatunk három központi jelentőségű és biztató kijelentést az időskorra nézve. „Az időskor bölcsességgel jár”, ezt Jóbnál olvassuk. „Az öregség is lehet gyümölcsöző”, áll a Zsoltárok Könyvében. „Isten aggkorunkban különösen is hordoz bennünket”, ez Ézsiaásnál van megírva – emelte ki Oláh Emil.

Fotó: Polgár Bettina

A rendezvény alkalmával emléklapot vehetett át a Magyar Honvédség érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Erdős Ferencné és Lackó Sándorné. A közösség érdekében tanúsított önzetlen tevékenységéért Ferenc László nyugállományú őrnagy, Bodonyi Györgyné nyugállományú főtörzsőrmester és Herceg István nyugállományú törzszászlós ugyancsak elismerésben részesült.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere felhívta a figyelmet a Honvéd Bajtársi Klubbal való eredményes együttműködésre. Az ünnepi műsor keretében Ruzsásné Zsuzsa szavalt, majd Bene Gabriella énekes fellépését követően a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Énekkara szórakoztatta a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában