ars sacra

2017.09.18. 18:02

Egy napra kinyitották a felújított pápai református ótemplomot

Az Ars Sacra Fesztivál – Nyitott templomok napja keretében lehetőség volt megnézni a református ótemplom épületegyüttesét, melyben október 28-tól a Dunántúli Református Múzeum működik majd.

Laskovics Márió

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei évek óta csatlakozik az Ars Sacra Fesztiválhoz. Idén a Nyitott templomok napja alkalmából szombaton 10 és 16 óra között ingyenesen lehetett megtekinteni a közelmúltban felújított református ótemplomot a Fő utca 6. szám alatt. A megjelenteket Köntös László gyűjteményi igazgató köszöntötte, majd a Séllyei István Kórus adott elő zsoltárokat.

- A templom először a Múzeumok Éjszakájára nyílt meg először, de örömmel tapasztaljuk, hogy azóta is folyamatos az érdeklődés iránta. Reméljük, ez a templom is hozzá tud járulni ahhoz a gazdag kulturális örökséghez, amellyel Pápa városa dicsekedhet – emelte ki Köntös László.

 

- Egy vallás kultúra is egyben, amelynek jelképrendszerei vannak. A keresztényeknek ideje lenne felébredni, s rádöbbennie arra, mit is jelent egy templom: értékválasztás, nem műemlék, esztétikai látvány, hanem az a hely, ahol hitet teszünk arról, hogy mi a jó, ahol a Bibliából olvasunk fel, ahol megfogalmazhatjuk életünk értelmét. Ha nem akarunk szellemi hajléktalanságban élni, akkor vigyázzunk a templomra – fogalmazott beszédében.

A szervezett program utolsó lépcsőfokaként Mezei László városi főépítész, tervező vezette körbe az érdeklődőket helyiségről helyiségre, szólva az ótemplom és felújításának történetéről. A nap hátralévő részében a Gyűjtemények munkatársai mutatták meg a látogatóknak az épületegyüttest, ami a Pannonia Reformata, azaz a Dunántúli Református Múzeum székhelye lesz, a közbeszerzési eljárást követően kezdik majd meg a szakemberek a gyűjteményi tárlat kivitelezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában